A rászoruló időseket és fiatalokat egyaránt támogatja a kormány az Erzsébet-táborokkal; az idén hárommilliárd forintból több mint 85 ezer ember üdültetése válik lehetővé – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Hangsúlyozta: ebben az esztendőben például 14 ezer fiatalt tudnak elvinni táborba, okik a pihenésen kívül nyelveket is tanulhatnak vagy sportfelkészítésen is részt vehetnek.
A kereszténydemokrata politikus a szegedi országos evezősbajnokság után az MTI-nek adott nyilatkozatában kijelentette: az Erzsébet-utalványból származó bevételeket – amelyeket külföldi cégek már nem visznek ki az országból – a kormány üdültetésre és táboroztatásra fordítja. Ennek keretében az idén például 14 ezer fiatalt tudnak elvinni táborba, ott a pihenésen kívül nyelveket is tanulhatnak vagy sportfelkészítésen is részt vehetnek – fűzte hozzá.
A program célcsoportját az idősek, a szociálisan nehéz helyzetben lévők, a határon túli fiatalok, valamint a gyermekek, különösképpen a gyermekjóléti intézetben élők adják – mondta Soltész Miklós.
Az államtitkár megemlítette: a szegedi evezősbajnokságon jelen volt Lengyel Mónika paralimpikon és Hirling Zsolt evezős olimpikon, aki egyébként korábban Kenyában, egy árvaházban vállalt önkéntes munkát.