Több mint egymilió családnak segít a törvény

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint tisztességes és bátor kezdeményezés a bankok elszámoltatásáról szóló törvényjavaslat, ami hétfőn kerül az Országgyűlés elé. Erről Harrach Péter beszélt napirend előtti felszólalásában. Pénzügyi probléma és társadalmi kérdés egyaránt, amit meg kell oldani – mutatott rá, megjegyezve, az ügy érinti a lakhatás biztosítását is. A politikus kiemelte, hogy a javaslattal 1,3 millió családnak tudnak segítséget nyújtani.

Hozzátette: a törlesztőrészletek is csökkennek, mégpedig 25-30 százalékkal.

Kitért többek között arra is: a nemzeti eszközkezelő április végéig 19 ezer ingatlant fogadott be, ami nyolcvanezer ember problémáját oldotta meg, az árfolyamgát pedig 184 ezer szerződést rendezett részben vagy teljesen.

A rezsicsökkentés szükségességét ugyanaz a helyzet indokolja, mint a bankok elszámoltatását: „a profitéhség szabadon engedése” – értékelte, jelezve: ugyanúgy bátorság kell a nagy befolyású cégekkel szembeni fellépésre, mint a bankok esetében. Harrach Péter szerint két értékrend és politikai képviselet ütközik egymással: a szociálliberális erők gyakorlata azt mutatja, „mindent szabad, ami megfelel az érdekeiknek”, a kormánypártok szerint a szabadságnak a társadalmi igazságosság és tisztesség határain belül kell mozognia.

Harrach Péter örömhírnek nevezte a gazdasági növekedésről szóló híreket, és az elkövetkező időszak teendői közül kiemelte a gyermekvédelem növelésének fontosságát.
 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!