Ha elindul az intézményi integrációs-pénzátrendezési folyamat, óhatatlanul lesznek olyan intézmények, amelyek kevésbé előnyös helyzetbe kerülnek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke, aki hozzátette: csak a magánérdekek figyelembe vételével nem lehet tisztességesen átrendezni a rendszert, azt kell követni, ami a jó a betegnek. Csiba Gábor hangsúlyozta: nem elég a belső tartalékok feltárása, többletforrás is szükséges az egészségügy átalakításához és fejlesztéséhez. A kereszténydemokrata politikus, szakember úgy véli: a belső tartalékok feltárásával inkább csak stabilizálni lehet az egészségügyet.
Szerinte az orvosok külföldre vándorlásának ügyében az életpályamodellt kell előtérbe helyezni. Ma a frissen végzett orvosok nem látják a jövőjüket, csak azt, hogy alacsony a fizetésük. Az életpályamodell nem csak pénzkérdés, a képzéshez, a magánélethez, a lakhatáshoz, egyéb szociális juttatásokhoz való hozzáférés komplexebb kezelését jelenti.
Az előző kormány egyik legnagyobb hibája az volt, hogy nem állt szóba egészségügyi szervezetekkel, nem vette figyelembe az előrejelzéseket és a javaslatokat. A jelenlegi kormány azonban megadja a lehetőséget a rendszeres konzultációra - emelte ki a szakember, aki hozzátette: szó sincs arról, hogy a Semmelweis-terv minden sorával egyetértenek, de úgy véli, a legnagyobb kockázat az lenne, ha az nem valósulna meg.