Törvénymódosításról egyeztetnek az ifjúsági szervezetek

A felsőoktatási törvény módosítását kezdeményezhetik a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei, miután a Magyar Rektori Konferencia ülésén ismét úgy határozott, hogy nincs helye az egyetemeken, főiskolákon a pártpolitikai alapú politikai tevékenységnek. Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke elmondta, hogy ismerve a rektori konferencia eddigi végletekig elutasító magatartását nem lepődött meg a döntésen. Azt ugyanakkor remélte, hogy legalább párbeszédet hajlandó folytatni e kérdésben a testület.

Hozzátette: ugyanakkor más szervezetekkel folytatni kívánják a konzultációt a témáról. A parlamenti pártok ifjúsági szervezeteivel pedig a jövő héten ülnek le egyeztetni, és áttekintik a felsőoktatási törvény módosításának lehetőségét, hogy kinyíljanak az egyetemek kapui. Eddig erről nem gondolkodtak, hittek abban, hogy párbeszéd útján meg lehet ezt a kérdést oldani.
    
A Magyar Rektori Konferencia elnöksége a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek a felsőoktatási intézményeken belüli politizálás bevezetésére vonatkozó javaslatát 10 igen szavazattal, egyhangúlag utasította el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!