Toronymagasan vezet a Fidesz

Toronymagasan vezet a Fidesz a többi párt előtt: a legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága az összes megkérdezett körében 39 százalékos – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. A Fidesz mögött nagyon lemaradva, mindössze 10 százalékkal kullog az MSZP, melyet a Jobbik követ 9 százalékkal. A lehetséges kormányfőjelöltek közül Orbán Viktor a legnépszerűbb, Mestrerházy Attilára, az MSZP miniszterelnökjelöltjére mindössze 5 százaléknyian szavaznának.

Az egyes pártok lehetséges kormányfő-jelöltjei közül Orbán Viktor megválasztását támogatnák a legtöbben – ez derül ki a Nézőpont Intézet novemberi, a Heti Válasz megbízásából készült felméréséből. Az MSZP frissen megnevezett miniszterelnök-aspiránsát, Mesterházy Attilát viszont csak az összes megkérdezett 5 százaléka választaná. A  Fidesz növelte támogatottságát novemberben az előző havi eredményhez képest. Így az összes megkérdezett körében a Fidesz 39 százalékot ért el, az MSZP 10 százalékon áll, a Jobbik szorosan a nyomában 9 százalékkal. A politikailag aktív szavazók között a Fidesz támogatottsága 48 százalékos, az MSZP 11 százalékot, a Jobbik 9 százalékot ért el.

Kormányfői ambíciók

Százötven nappal a várható második forduló előtt körvonalazódik, melyik párt, kit jelöl majd kormányfőnek. Egyedül a Jobbik adós még egy névvel. Érdekes, hogy míg a baloldal jelöltjére hónapok óta vár a nyilvánosság, a hasonlóan esélytelen szélsőjobboldali kormányfőaspiráns után senki sem érdeklődik. Pedig nincs szó lefutott meccsről a Jobbikon belül: az EP-választás eredmény mögött Morvai Krisztina állt, Vona Gábor viszont szeretné személyes sikereként feltüntetni a várható parlamenti bejutást.

Ha „most vasárnap” és közvetlenül választanánk a kormányfőt, Orbán Viktornak nem volna komoly kihívója, a megkérdezettek 38 százaléka őt választaná. Jócskán lemaradva, de mégis meglepően jól szerepelne Bokros Lajos is, 16 százalékos támogatottsággal. Az elsősorban a budapestiek és az idősek körében kedvelt politikus-közgazdász sikeresen töltötte be a baloldalon tátongó űrt. Beszédes, hogy az MSZP-táborban 39 százalékos támogatásával népszerűbb, mint Mesterházy Attila (19 százalék). Nem véletlen, hogy a maradék SZDSZ is mögé akart volna felsorakozni. A szocialista frakcióvezetőt a megkérdezettek öt százaléka bízná meg kormányalakítással - Morvai Krisztinát hat százalékuk.

Bajnai és a korrupció

Négyből hárman nem értenek egyet azzal az állítással, hogy „Bajnai Gordon kormánya csökkentette a korrupciót” (73 százalék); igennel mindössze a válaszadók 17 százaléka felelt. Az MSZP, úgy tűnik, hiába reménykedett, hogy az átmeneti kormányfő javítani tud a szocialisták megkopott hírnevén. A Hajdú-Bét-, BKV- és Zuschlag-ügyeket a kafka-i „Közérdekvédelmi Hivatal” sem tudja feledtetni. A szocialisták támogatóinak is csak a harmada (37 százalék) érzékeli az elmúlt hónapokban a korrupció csökkenését.

Uniós források

A Bajnai-kormány megítélése az uniós forrásokkal kapcsolatban sem rózsásabb. Ötből négyen (80 százalék) gondolják úgy, hogy „az uniós fejlesztési pénzeket sok esetben rosszul használta fel az ország”. Ezért pedig a kormányfő nemcsak idén április óta felel, hanem – különféle tisztségekben – immár 2006 nyara óta. Elgondolkodtató, hogy az MSZP-szimpatizánsok 63 százaléka is elszalasztott lehetőséget lát az „Új Magyarország” programban.

Zuschlag és Gyurcsány

Gyurcsány Ferencet minden második válaszadó tartja felelősnek – szemben a volt kormányfő tanúvallomásával – a Zuschlag-ügyért. A többiek felerészt felmentették a volt minisztert a tárcájánál történt korrupció alól (27 százalék), illetve nem tudtak dönteni az ügyben (23 százalék). Különösen az MSZP támogatói voltak megértőek: csak 16 százalékuk szerint felelős Gyurcsány a pályázati pénzek osztogatásáért.

Pártszimpátia

A Fidesz az összes megkérdezett körében az előző havi visszaesés után ismét megerősödött: támogatottsága 33 százalékról 39 százalékra emelkedett. Ez is mutatja, hogy a kormányzásra készülő ellenzéki párt szavazótáborának szélén nagy a jövés-menés. Ugyanakkor a részvételükben biztos, aktív szavazóknál világosabb a kép: a felük (novemberben 48 százalékuk) a Fideszt választaná. A második helyért – utcahosszal lemaradva – továbbra is verseng az MSZP és a Jobbik, rájuk az összes megkérdezett tíz, illetve kilenc százaléka voksolna.

A Nézőpont Intézet felmérése itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!