Meg kell kezdeni egy olyan törvény előkészítését, amely a közszolgáltatókról szól, annak érdekében, hogy a szolgáltatók valóban szolgáltatóként dolgozzanak, és ne pedig hatóságként – jelentette ki Harrach Péter, a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője. Rogán Antal, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője a pártszövetség gyulai évadnyitó frakcióülése után tartott sajtótájékoztatón elmondta, munkacsoport dolgozik az újabb rezsicsökkentésen.
Harrach Péter hangsúlyozta: vissza kell szorítani azokat a túlkapásokat is, amelyeket a szolgáltatók mellett a bankok és a végrehajtók követnek el.
A KDNP alelnöke az első lépésnek a rezsiszámlák egyszerűsítését nevezte, álláspontja szerint ugyanis itt kezdődik a fogyasztó tiszteletben tartása. A pénzintézeti és végrehajtói visszaélések visszaszorítása lesz a következő lépés.
A frakcióvezető elmondta: a tanácskozáson a kereszténydemokraták ismét előterjesztették, és Orbán Viktor miniszterelnök, Fidesz-elnök vállalta is a családi adókedvezmény kiterjesztését, így nemcsak az adóból, hanem a járulékból is levonhatják az adókedvezményt azok a családok, amelyeknél a kisebb jövedelmük miatt az adó esetében ez nem teljesül.
Harrach Péter tájékoztatása szerint a családi csődvédelem előkészítésének a munkája jó ütemben halad, várhatóan még az idei esztendőben döntés születik róla.
Az újabb rezsicsökkentést ismertetve Rogán Antal jelezte: a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz-, valamint a kéményseprési díjak esetében is az átlagosan tízszázalékos mérséklés a cél. A pontos mértéket azonban az árakban tapasztalható területi különbségekre tekintettel kell megállapítani, ugyanis például a víz esetében van az országban olyan hely, ahol ezer forintot kell fizetni érte elszámolási egységenként, míg máshol csak 180-at.
Az újabb díjcsökkentést egy munkacsoportnak kell kidolgoznia, amelynek Fónagy János államtitkár, a fideszes Németh Szilárd és Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere lesz a tagja. A testületnek tavasszal kell bemutatnia részletes előterjesztését.
A frakcióvezető a tájékoztatón ismertette a Központi Statisztikai Hivatal kimutatását, amely szerint 2012-ben egy kétgyermekes átlagcsalád havonta több mint 73 ezer forintot költött rezsire, így ha minden tételnél megvalósul a tízszázalékos csökkentés, mintegy 7500 forintot spórolhat havonta egy átlagcsalád.
Utalva a rezsicsökkentés mikéntjét érintő városvezetői kifogásokra és az általuk kért kompenzációra, Rogán Antal elmondta azt is: kérték, hogy ahol lehet, az önkormányzati tulajdonú szolgáltatók vizsgálják meg a költségeik csökkentésének lehetőségét, ugyanakkor ígéretet tettek arra, hogy áttekintik azokat az adminisztrációs szabályokat és terheket - így például a talajterhelési és a lerakási díjak szabályozását -, amelyek többletköltségeket jelentenek az érintett cégeknek, és ha tudják, könnyítik ezeket.
Az elmúlt napokban több fideszes politikus is elmondta, hogy a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díjak csökkentésének mikéntjéről éles vita zajlott a frakcióülésen, mert több városvezető valamilyen kompenzációt szeretne a díjak mérséklése miatt az önkormányzati közműszolgáltatóknak, mondván, egy részük nem tudja kigazdálkodni a rezsicsökkentést.
A háromnapos évadnyitó frakcióülésen áttekintették az eddigi rezsicsökkentést is, és a résztvevők megállapították, hogy sikerült érvényesíteni a villany-, a gáz- és a távhőárakban a tízszázalékos csökkentést. Az esetleges újabb ármérséklésről a politikus közölte: a képviselőcsoport arra kérte a kabinetet, még a nyár előtt vizsgálja meg ennek lehetőségét, hogy a következő fűtési szezon előtt ismertethesse javaslatát.
Rogán Antal elmondta, a gyulai tanácskozáson emellett áttekintették az alaptörvény módosításával kapcsolatos feladatokat, amelyek abból adódtak, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) tavaly decemberben megsemmisítette az átmeneti rendelkezések több pontját, januárban pedig alaptörvény-ellenesnek minősítette a választási eljárási törvény egyes passzusait. A Fidesz-KDNP-frakció tiszteletben tartja az Ab döntését - nyomatékosította a frakcióvezető, kijelentve, hogy ennek megfelelően a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkezők előzetes regisztrációja sem az alkotmányban, sem más törvényben nem fog szerepelni.
A választójogi reformot lezártnak tekintjük – jelentette ki, majd hozzáfűzte azt is, hogy azokat a kérdéseket, amelyekkel kapcsolatban az Alkotmánybíróság nem fogalmazott meg tartalmi kritikát – eleget téve az Ab indoklásában szereplő egybeszerkesztési kötelezettségnek –, újra a parlament elé terjesztik.
Tájékoztatása szerint az alaptörvény módosítását pénteken nyújtják be az Országgyűlésnek, amely február-márciusban tárgyalja meg az indítványt.
A frakcióülésen megvitatták a földdel kapcsolatos törvényeket is, amelyekkel kapcsolatban úgy döntöttek: az agrárkamarai választások után tárgyal majd róluk a parlament, a Fidesz-KDNP pedig július 1-jéig akarja elfogadni ezeket a jogszabályokat. A frakcióvezető ezt azzal indokolta, hogy így az érdekképviselet bele tud szólni a törvényalkotás folyamatába. A földdel kapcsolatos három törvény közül egy – a termőföldről szóló – már a parlament előtt fekszik, további kettőt pedig az agrárkamarai választások lezárulta után terjeszt az Országgyűlés elé a kormány – ismertette.
Újságírói kérdésre a frakcióvezető kijelentette: az új jegybankelnök személyével kapcsolatosan nem tud semmilyen döntésről.
Arra a kérdésre, hogy az elektronikus útdíj ügye okozhat-e olyan problémát, amely miatt hozzá kellene nyúlni a büdzséhez, Rogán Antal kijelentette: lesz útdíj, és semmilyen költségvetési módosításra nincs szükség. Elmondta, a kormánypárt gazdasági kabinetjének csütörtök reggeli ülésén Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter megnyugtató beszámolót tartott, amely szerint a kormány megtalálta a megoldást az útdíjjal kapcsolatban.