Totális elutasítottság

Csak minden tizedik megkérdezett tartja a gazdasági válság kezelésére alkalmasnak Gyurcsány Ferencet – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a kormányzati intézkedéscsomag társadalmi fogadtatását szondázó felméréséből. Orbán Viktor válságkezelői képességeiben több mint háromszor annyian bíznak. A kormányzati intézkedéscsomag múlt heti ismertetése után a Heti Válasz részére készített felmérésből kiderül, Gyurcsány Ferenc még saját táborának bizalmát sem élvezi, az MSZP-szavazók alig több mint fele (53 százalék) bízik a miniszterelnökben.

Az ideális válságmenedzser személyére vonatkozó kérdés sejteti, hogy bőven vannak rejtőzködő vagy Gyurcsányból kiábrándult szocialista szavazók. A megkérdezettek hat százaléka ugyanis Horn Gyulára, öt százalékuk pedig Medgyessy Péterre bízná az ország sorsát. Orbán Viktor válságkezelői képességeiben most minden harmadik magyar (a válaszadók 32 százaléka) bízna. Ezúttal a polgári oldal volt kormányfője megelőzte a hosszú ideje egyetlen ellenfelét: az elégedetlenek színes táborára támaszkodó „egyik sem” opciót.

A kormányfő és az MSZP összecsukló támogatása nem meglepő, hiszen a hosszú hetek után ismertetett válságkezelő csomag nem nyerte el a választók rokonszenvét. Az összes megkérdezett mindössze nyolc százaléka véli úgy, hogy számára előnyös lesz az adószabályok módosítása (az MSZP-szavazóknak is csak a 21 százaléka bízik a kormányfő „adóátrendezésében”). Ilyen fogadtatással pedig a csomag aligha váltja be a hozzáfűzött –gazdaságélénkítő – reményeket. Közben az összes megkérdezett 88 százaléka átalakítaná a magyar adórendszert, s csak öt százalékuk őrizné meg a jelenlegi szabályozást. Tehát nem az ország „reformtudatával” van gond, ahogy az kormánykörökben rendszeresen elhangzik, sokkal inkább a Gyurcsány-csomag tartalmával.

Hasonlóan rossz a fogadtatása a 13. havi nyugdíj felszámolásának a rendszerbe újonnan belépők esetében: csak a megkérdezettek 29 százaléka helyesli, 59 százalékuk viszont ellenzi a tervezett intézkedést. Ismert, 2002-ben többek között a 13. havi nyugdíj ígéretének köszönhette győzelmét Medgyessy Péter, így nem meglepő, hogy a megmaradt MSZP-tábor megosztott az időseken való takarékosság ügyében: 50 százalékuk támogatja a „hivatalos politikát”, 40 százalékuk, valószínűleg önérdekből, ellenzi azt. Mivel a szocialista párt elsősorban az idősek támogatására számíthat (a 18 és 45 év közöttieknek csupán öt százaléka bízná Gyurcsányra a válságkezelést), érthető a tanácstalanság.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!