Tovább romlik a Feneketlen tó állapota

Tovább romlik az újbudai Feneketlen tó állapota, mert a Fővárosi Önkormányzat mulasztása miatt a tó jogilag nem létezik, így megmenteni is nehéz - mondta Rétvári Bence, a KDNP országgyűlési és fővárosi képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett arra is, hogy tavaly tavasszal egyméternyi víz tűnt el a tóból, szinte kipusztult a halállomány és ősszel pedig hab jelent meg a felszínén. Az ellenzéki képviselő elmondta azt is, hogy nyolc évnyi tétlenség után a Fővárosi Önkormányzat, minden korábbi várakozást alulmúlva csak 2009. szeptember 30-i határidővel vállalta a Feneketlen tó biológiai egyensúlyát vizsgáló berendezések telepítését.

Lassan egy éve, hogy az újbudai Feneketlen tó környezeti állapota látványosan és jelentős mértékben romlott. Kora tavasszal egy méternyi víz tűnt el a tóból, kipusztult a halállomány, ősszel pedig hab jelent meg a tó felszínén – közölte a képviselő. A Fővárosi és kerületi önkormányzat is ígéreteket tett ekkor a helyzet megoldása érdekében, de nem történt semmi.

A politikus kifejtette: egy 2000-es kormányrendelet szerint a bányászati tevékenység során keletkezett és fennmaradt bányatavakkal érintett ingatlanok tulajdonosainak egy éven belül meg kell kérni a bányatóra vonatkozó vízjogi üzemeltetési engedélyt az illetékes vízügyi felügyelettől. Az illetékes hatóság, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (zöldhatóság) tájékoztatása szerint a Fővárosi Önkormányzat, a Feneketlen tó tulajdonosa, az elmúlt nyolc évben erre nem volt képes, így a tó jogilag nem létezik, csak egy térképészeti fogalom – fogalmazott. Hozzátette: a tó üzemeltetésével az elmúlt nyolc évben a legkisebb mértékben se foglalkoztak, a négyes metró hidrogeológiai jelentéséből is kifelejtették.

Rétvári Bence hangsúlyozta: addig, amíg a tóval nem volt semmiféle probléma, addig ez a jogsértő állapot nem okozott problémát, azonban mostanra pótolni kellene a hiányosságot, mert a vízmérő, víztisztító berendezések megépítéséhez szükség van rá. A tó megmentésére irányuló törekvések emiatt több hónapos késedelmet szenvednek, ráadásul az önkormányzat által tavaly tavasszal ígért vízpótlás is elmaradt, holott a zöldhatóság novemberi bejárásán készült szakvélemény szerint is „a tó víz-utánpótlásának megoldására, javítására van szükség megfelelő minőségű, alacsony sótartalmú vízzel” – mutatott rá a képviselő.

Az ellenzéki képviselő elmondta azt is, hogy nyolc évnyi tétlenség után a Fővárosi Önkormányzat, minden korábbi várakozást alulmúlva, a hatóságtól határidőkitolást kérve csak 2009. szeptember 30-i határidővel vállalta a Feneketlen tó biológiai egyensúlyát vizsgáló berendezések telepítését. Hozzátette: elképesztő, hogy a bürokrácia mire képes, egy 2008 márciusában jelentkező problémát csak 2009 októberére tudnak megoldani.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!