További milliók tartanak felénk

A történelem manapság ismét ránk rúgta az ajtót; soha nem látott tömeg áramlik ellenőrizetlenül befelé a határainkon, olyan népvándorlásnak vagyunk a kezdetén, amelynek a tartalékai beláthatatlanok – jelentette ki Orbán Viktor péntek este a muravidéki Lendván, ahol a magyar önkormányzati közösség létrejöttének 40. évfordulója kapcsán tartottak ünnepséget a magyar és a szlovén kormányfő jelenlétében. A kormányfő Göncz Árpádról is megemlékezett.

A miniszterelnök a szlovéniai magyarság érdekvédelmi szervezetének 40. születésnapján tartott ünnepségen - amelyen Miro Cerar szlovén kormányfővel együtt vett részt - azt mondta: más civilizációjú emberek százezrei lépték már eddig is át illegálisan a határainkat, és további milliók tartanak felénk. Vannak Európában olyanok, akik legszívesebben ma lebontanák a nemzetállami kereteket, eltüntetnék a határokat vagy bármiféle akadályt, ami a bevándorlást lassítaná, s vannak, akik még pénzt is adnának ehhez. Ha nem sikerül gátat vetni az áradatnak, akkor egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy az az Európa, amiért ennyit küszködtünk, már nem is létezik – jelentette ki Orbán Viktor.

Úgy folytatta: azt látjuk majd, hogy Európa többé nem a mi értékeinken nyugszik, hanem valami máson, s az öreg kontinens többé már nem az otthonunk. „Ezt mi nem akarjuk és nem is fogadhatjuk el”. Nehéz és súlyos döntéseket kell hoznunk – jelentette ki a kormányfő. Ezeket a döntéseket azonban nemcsak nemzeteink mai polgárai és a szavazók fogják számon kérni, hanem utódaink is, „hetedíziglen”. Ezért nem szabad ma elgyengülnünk, „sem gondolatban, sem szóban, sem cselekedetben”. A miniszterelnök hangsúlyozta: „nekünk nemzetünk, önazonosságunk mellett kell döntenünk”. Hozzáfűzte ugyanakkor: ahhoz sem férhet kétség, hogy „Európa és a keresztény kultúránk mellett kell dönteni”. A nemzeti önazonosság, az európaiság és a keresztény gyökereink hármassága tette eddig is erőssé Európát. „Ha bármelyiket feladjuk, akkor elsüllyedünk, ezért azt javaslom, ne mondjunk le se nemzeti mivoltunkról, se Európáról, se a kereszténységről” – emelte ki Orbán Viktor.

Az Európai Uniót alkotó összes nemzet minden egyes tagja felelős saját hazáján túl egész Európáért is, a felelősségvállalás és a cselekvő szolidaritás jegyében ezért segítenek Magyarország, s egyben a schengeni övezet határainak őrizetében szlovák, cseh és lengyel rendőrök, „és ezért jönnénk mi is Szlovénia segítségére, ha kell”. Ahogy összefűz minket a múlt, úgy köt össze minket ma a közös jövőnkért érzett aggodalom. „Mi, közép-európaiak sokszor megértük már azt, hogy rólunk döntöttek nélkülünk, ma már inkább alakítói akarunk lenni a saját sorsunknak” – fogalmazta meg Orbán Viktor.

A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) jubileumi rendezvényén Orbán Viktor azt mondta: a Muravidék „évszázadokon keresztül a keresztény Európa egyik őrvidéke volt”. Itt a különböző nemzetekbe született emberek együvé tartoznak, közösen őrzik az értékeiket. „A Muravidéken élő emberek ma arra tanítják Európát, hogy sokkal több minden köt össze bennünket, mint ami szétválaszt”. Ezt a tényt a szlovén alkotmány is elismeri, amikor a magyarokat őshonos nemzetiségként említi és védi, és ezt rögzíti a magyar alaptörvény is, ami kimondja, hogy a velünk élő nemzetiségeket a magyar politikai közösség részének és államalkotó tényezőnek tekinti. A kormányfő kifejtette: Európa lényege egymás kölcsönös megbecsülése, egymás értékeinek, anyanyelvének, kultúrájának elfogadása és tisztelete. „Van tehát Európának egy szeglete, ami Brüsszelben talán kevésbé, de Ljubljanából és Budapestről nagyon is jól látható”.
 
Számos alkalommal keresztülgázolt már rajta a történelem, amikor azonban a hadak elvonultak, az emberek visszatértek és újjáépítették korábbi életüket. Megtartották anyanyelvüket, kultúrájukat és hitüket, de hogy a népességfogyás miatt megmaradnak-e a muravidéki magyarok, az leginkább rajtuk, az itt élőkön áll. Az anyaország minden segítséget megad, „de önök helyett nem dönthetünk” – jelezte Orbán Viktor.

Göncz Árpádról is megemlékezett péntek este Orbán Viktor Lendván. Azt mondta: Lendvától nem messze esik Csáktornya, ahol egykor Göncz Lajos, az 1848-as szabadságharc honvédszázadosa élt, akinek a dédunokája, Göncz Árpád, mint e tradíció méltó folytatója, a rendszerváltás utáni Magyarország első megválasztott köztársasági elnöke lett. Hozzátette, hogy Göncz Árpádot a muravidéki ünnepséget megelőzően kísérték utolsó útjára, ma adtuk meg neki a végtisztességet, amely őt, mint mindannyiunk elnökét, vagyis a nemzet köztársasági elnökét különösen is megilleti. Köszönjük, amit a hazáért és értünk tett – fogalmazta meg a kormányfő.

A szlovéniai magyarság ünnepén Miro Cerar szlovén kormányfő egyebek közt arról beszélt, hogy kiváló jószomszédi kapcsolat köti össze a két országot, a szlovéniai magyar és olasz kisebbség jogait az állam a létrejötte óta biztosítja és anyagilag is támogatja. Az együttműködés új lehetőségei pedig az európai források felhasználásával zajló közös programok. A szlovén kormány a turizmusban, a közlekedési összeköttetések javításában, illetve az oktatás, a tudomány terén szeretne további előrelépéseket tenni a két ország kapcsolatában, gazdagítva ezzel az itt élők életét is – jelentette ki Miro Cerar.

Az ünnepséget megelőzően Orbán Viktor a muravidéki magyarok képviselőivel külön is találkozott, majd az ünnepi műsort követően – amelyen zsúfolásig megtelt a lendvai színház nagyterme – Miro Cerarral munkavacsora keretében tárgyaltak egymással.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!