Továbbra is diszkriminatív az egyházi iskolák állami finanszírozása

Az Alkotmánybíróság döntése és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatának megállapításai ellenére sem változott az egyházi intézmények diszkriminatív finanszírozása - jelentette ki Veres András szombathelyi katolikus megyéspüspök hétfőn.

Mint mondta, az ÁSZ által feltárt 2,7 milliárd forintos tartozást a kormány még nem egyenlítette ki az egyházi iskoláknak. Hozzátette: továbbra is bízik abban, hogy a kormány fölülvizsgálja majd álláspontját és józan ésszel belátják, hogy ez a finanszírozás valóban diszkriminatív a vallásos emberek, a vallásos emberek gyermekei iránt és megszüntetik ezt a hibás gyakorlatot.

Ha demokráciában élünk, akkor minden embert azonos jogok és nem csak azonos  kötelességek illetnek meg, ha tehát mindenki köteles adót fizetni, akkor azt a jogot mindenkinek meg is kell kapnia, hogy a befizetett adójából a közfeladatokat az állam lássa el, és ez így kell legyen az egyházi iskolák és szociális intézmények esetében is – fejtette ki a megyéspüspök.

Az Alkotmánybíróság idén júniusban kimondta, hogy alkotmányellenes a  közoktatási törvény azon rendelkezése, amely a Vatikáni szerződéssel  ellentétesen állapította meg az egyházi iskolák normatív finanszírozásának mértékét. 

A 2009-es költségvetésben az egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatására az idei 816 millió helyett 100 millióval kevesebbet szánnak, míg az egyházi épületek rekonstrukciójára szánt 1 milliárd 96 millió forint 796 millióra csökken. Az egyházaknak felajánlott személyi jövedelemadó állami kiegészítése 2008-ban 11 milliárd 862 millió forintot tett ki, míg idén az egyházak csak 9 milliárd 511 millió forintot kapnak ezen a címen. Az egyházak a 2008-as 26,5 milliárd forinthoz képest jövőre 25,6 milliárdot kapnak majd.

+

Nem rázta meg különösebben az egyházak költségvetését a gazdasági válság, van olyan kategória, amelyben nőtt, és van, amelyben csökkent a nekik folyósítandó összeg a 2009-es költségvetés első változatához képest, a legnagyobb tételek pedig változatlanok maradtak - mondta Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője hétfőn.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!