Továbbra is homály fedi az IMF hitelfelvétel részleteit

A Kereszténydemokrata Néppárt felesleges időpazarlásnak tekinti a mai ötpárti konzultációt, mert a legfontosabb információk, például, hogy pontosan mennyi pénzről tárgyal a kormány a Nemzetközi Valutaalappal, milyen feltételekkel juthat hozzá Magyarország az összeghez, és ha nem használjuk fel, a rendelkezésre állás mennyibe kerül az országnak továbbra is homályban maradtak. A KDNP úgy ítéli meg, hogy mindannyiunk és az ország szuverenitása érdekében a harmadik világ vérszívóitól, az IMF-től a szóban forgó hitelt nem szabad felvenni. A KDNP – ha ez a szó még jelent valamit – európai megoldást akar.

A Kereszténydemokrata Néppárt felesleges időpazarlásnak tekinti a mai ötpárti konzultációt, azon ugyanis nem derült ki semmi. Olyan fontos információk maradtak homályban, mint például az, hogy pontosan mennyi pénzről tárgyal a kormány a Nemzetközi Valutaalappal, milyen feltételekkel juthat hozzá Magyarország az összeghez, és ha nem használjuk fel, a rendelkezésre állás mennyibe kerül az országnak?

Az azonban ezek nélkül az információk nélkül is világossá vált, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya brutális megszorításokra készül, amelyek elsősorban a közalkalmazottakat és a nyugdíjasokat érintik érzékenyen.

Emlékeztetünk arra, hogy hazánkban a reálbérek és a nyugdíjak vásárlóértéke harmadik éve csökken, ezt egyetlen társadalom sem képes elviselni. A magyar emberek sem dolgoznak kevesebbet, mint más európai uniós polgárok.

Bár a kormányfő óvakodik attól, hogy a sajtóban napvilágot látott 12 milliárd dollárnyi összeget magyar forintra fordítsa (újságírók szerint ennyi lenne az IMF hitel, egyesek szerint 12,5 milliárd), mi megtesszük helyette. 12 milliárd dollár 2520 milliárd forinttal egyenlő. Ehhez kell hozzászámítani a kamatokat, valamint a jövőben az IMF folyamatos követeléseit. Lehetséges, hogy pillanatnyilag a forint árfolyama megnyugszik, nem valószínű azonban, hogy a befektetők bizalma egy IMF által „megmentett” országba visszatér.

A KDNP úgy ítéli meg, hogy mindannyiunk és az ország szuverenitása érdekében a harmadik világ vérszívóitól, az IMF-től a szóban forgó hitelt nem szabad felvenni. Mi – ha ez a szó még jelent valamit – európai megoldást akarunk. Csak az Európai Központi Bank segítsége elfogadható. Aki eddig IMF hitelt vett fel, az mind ráfizetett. Nem véletlen, hogy egyetlen európai uniós ország sincs, amelynek hasonló szerződése lenne. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!