Mintegy 620 millió forintos pályázatot írt ki a kormány a megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatására – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára Zalaegerszegen. Soltész Miklós elmondta, a vissza nem térítendő támogatásra azok az akkreditált munkáltatók nyújthatják be kérelmüket, akik vállalják új munkahelyek létesítését.
Pályázati feltétel, hogy a munkaadó legalább 30 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztasson, vagy az alkalmazottak legalább egynegyede megváltozott munkaképességű legyen.
10 ezer új munkahely jött létre
Az önrész nélküli pályázatban foglalkoztatottanként 2,2 millió forintot lehet igényelni, így a támogatás a foglalkoztatás mellett a munkahelyek kialakításához is segítséget nyújthat – ismertette a részleteket az államtitkár, hozzátéve, hogy az elmúlt három évben mintegy 10 ezer új munkahely jött létre a megváltozott munkaképességűek számára. Ez a pályázattal 200-300 új munkalehetőséggel bővülhet.
A családok „egészével” kell törődni
A családügyért felelős államtitkár a zalai megyeszékhelyen részt vett a felújított és kibővített Űrhajós úti tagbölcsőde átadásán. Köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy az idősekért végzett munkájáért, életminőségüket javító intézkedéséért Zalaegerszeg megkapta az Idősbarát Önkormányzat-díjat.
Mint fogalmazott, a bölcsődei beruházás azt is mutatja, hogy a város intézkedéseivel valamennyi korosztályról igyekszik gondoskodni.
Fontos kormányzati törekvésnek nevezte, hogy a családok „egészével” törődjenek, amelynek egyik példája, hogy a gyermeket váró családokat már a várandósság idején támogatják. Január 1-jétől a gyed extra pedig lehetővé teszi, hogy teljes ellátást kapjanak azok az édesanyák is, akik visszamennek dolgozni – jegyezte meg az államtitkár.
Minden kisgyereknek jut férőhely Zalaegerszegen
Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere elmondta, az új beruházással mintegy 35 százalékkal nőtt bölcsőde kapacitása, a férőhelyek száma 80-ról 180-ra bővült. Tájékoztatása szerint a városban a szülők kérései alapján így minden kisgyereket fel tudnak venni bölcsődébe.
Az Űrhajós úti tagbölcsőde felújítására és fejlesztésére mintegy 80 millió forint uniós támogatást nyert el a város a 24 millió forintos önrészt mellé. Új épületszárny épült, az intézményt új eszközökkel, játékokkal szerelték fel, lehetővé tették a megújuló energiaforrások hasznosítását. Öttel növelték a bölcsődei dolgozók létszámát, hogy a kicsiket még színvonalasabban tudják ellátni.