A tragédiák nem eshetnek ki a nemzet emlékezetéből

A történelmet nem lehet meg nem történtté tenni, a meggyilkolt áldozatokat feltámasztani, de a tragédiákra emlékeztetni kell, hogy ne essenek ki a közösség, a nemzet emlékezetéből – mondta Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Gánthoz tartozó Kápolnapusztán. A kápolnapusztai eseményeket felidézve hangsúlyozta: a győztesek bosszúja volt ez a védtelen lakosokkal szemben.

A Fejér megyei település 70 évvel ezelőtti tragédiájára és a második világháború befejezésére emlékezve Semjén Zsolt kijelentette: a tiszteletet meg kell adni azoknak, akik az elmúlt évszázadok diktatúráinak áldozatul estek, és jeltelen sírban nyugszanak.

1945. március 16-án szovjet katonák a falu minden, 15 évnél idősebb férfi lakosát agyonlőtték. Akkoriban a településen mintegy 20 család élt.

1944 őszétől az erdőben orosz felderítők jelentek meg, akik a Vértes alatt húzódó síkságon a német és magyar hadműveleteket távcsővel figyelték. Búvóhelyként elfoglaltak egy vadászházat, és elhajtottak egy borjút. Az állat gazdája a nyomokat követve rátalált a rejtekhelyre, ahonnan négy férfi és egy rádiós nő elmenekült, de a szovjet parancsnokot elfogták, és a németekhez vitték kihallgatásra. A férfinak sikerült megszöknie, és átjutott a Csákvártól nyugatra húzódó frontvonalon a szovjet alakulatokhoz.

Később az ő utasítására keresték a feltételezett árulókat, akik a csendőröket elvezették a búvóhelyre. A településen megjelentek a 2. ukrán front felderítő zászlóaljának katonái, és a férfi lakosokat agyonlőtték.

A Vértesi Erdő Zrt. 2013-ban, a 68. évforduló alkalmából állított emléktáblát a településen.

Semjén Zsolt a vasárnapi megemlékezésen arra hívta fel a figyelmet: a magyarokról azt mondják, szeretnek újratemetni és gyásznapokat ülni, holott semmi mást nem teszünk, mint az emlékezéssel igazságot szolgáltatunk.

A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke gangsúlyozta: a végtisztességhez mindenkinek joga van, és erre minden nemzet ügyel. Magyarország is kegyelettel gondozza a Budapestet bombázó angol és amerikai pilóták sírját, és súlyt fektet arra, hogy az országot megszálló katonák sírjai rendben legyenek.

„Úgy tartjuk, hogy az ellenség addig ellenség, amíg fegyver van a kezében, ha megsebesül vagy fogságba esik, már csak ember, ha elesik már csak áldozat.”

Kocsis Mihály a Vértes Erdő Zrt. vezérigazgatója a kápolnapusztai tragédiáról szólva kiemelte: az utókor kötelessége, hogy tanuljon a múltból.

A tragédiára 1993-ig semmi nem emlékeztetett, akkor a temetőben keresztet állítottak. A kereszt előtti emléktáblán a következő felirat olvasható: „Kápolnapuszta lakóinak és áldozatainak emlékére, a múlt örök tanulságaként. Utókor, emlékezz! Háború, kitelepítés, halál”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!