Tudatosan teszik tönkre a Bábolnai Ménesbirtokot

A hamarosan felálló új kormánynak meg kell akadályoznia a Bábolna Ménesbirtok Kft. maradék vagyonának további áron aluli értékesítését, alávaló szétcincálását - mondta Font Sándor (Fidesz) az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke csütörtökön, a Medgyasszay Lászlóval tartott budapesti sajtótájékoztatón. Medgyasszay László közölte: Budai Gyulával, a Magosz szövetségi igazgatójával még csütörtökön feljelentést tesznek a Központi Nyomozó Főügyészségen, amiért a ménesbirtok gazdálkodására szánt 800 millió forintos állami tulajdonosi kölcsönből 365 millió forintot a Bábolna Zrt. felszámolójának jogtalanul utaltak át.

A két párt az új kormány felállása után azonnal kezdeményezi a mezőgazdasági bizottság összehívását a bábolnai ménesbirtok helyzetének megvizsgálása ügyében, valamint beszámolót kérnek a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezetőjétől is. Font Sándor szerint tudatos tönkretételről van szó, a szemünk láttára lopják szét Bábolna utolsó vagyonát, mindezt felső utasításra. Mint mondta: 2008-ra 1 év alatt 400 millió forinttal nőtt a birtok vesztesége.

A Ménesbirtok ellehetetlenítéséről szólva közölte: úgy kaptak 13 ezer hektár földet kényszerhasznosításra, hogy előtte minden gépet elvettek tőlük, sőt még raktáruk sem volt. Az államtól kapott 800 milliós tulajdonosi kölcsönből 360 milliót azonnal tovább kellett küldeniük a felszámolónak. Ráadásul az állam 740 millió forint vagyonkezelői díjat is kért, amit csak az ellenzéki képviselők kezdeményezésére csökkentettek le 475 millióra. Mindemellett két nagy banktól kapott hiteleket (126 és 340 millió Ft, csak a kamatteher 60 millió Ft) sem tudták időben törleszteni, így ha az állam nem vállal kezességet, akkor a még meglévő teljes ingatlanvagyon, mint fedezet a két bankhoz kerül.

Font Sándor tájékoztatása szerint a Vagyontanács tegnapi ülésén sem volt döntés a hitelállományokról, elmozdították viszont Mezei László, igazgatót, aki heti jelentéseiben folyamatosan figyelmeztette a Nemzeti Vagyongazdálkodási Zrt.-t a cég lehetetlen pénzügyi helyzetéről.

Medgyasszay László közölte: Budai Gyulával, a Magosz szövetségi igazgatójával még csütörtökön feljelentést tesznek a Központi Nyomozó Főügyészségen, amiért a ménesbirtok gazdálkodására szánt 800 millió forintos állami tulajdonosi kölcsönből 365 millió forintot a Bábolna Zrt. felszámolójának utaltak át, jogtalanul. Mint kiderült, mindezt Tátrai Miklós, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Zrt. vezetőjének utasítására, Somogyi Ferenc, felszámolóbiztos és Mezei László, igazgató megállapodása alapján. Ennek lényege, hogy a Ménesbirtoknak kártalanításként, az elmaradt haszon miatt kellett ezt az összeget a felszámolócégnek átutalnia. A képviselő elmondta: a vagyonkezelő is végzett belső ellenőrzést az ügyben, ebben megállapították, hogy a földhaszonbérlettel kapcsolatban semmiféle jogviszony nem jött létre a Ménesbirtok és a felszámoló között, azaz a birtoknak nem volt az elmaradt haszon miatti kártérítési kötelezettsége. Ráadásul júniusban a cég felügyelőbizottsága is megállapította, hogy a birtok nem okozott kárt a felszámoló cégnek - fejtette ki.

A két politikus január végén szintén az ügyészséghez fordult a Bábolnáról leválasztott kerteskői gazdaság privatizációja ügyében feltételezett hivatali visszaélés miatt. A KDNP-s képviselő elmondta: a jelenleg is folyamatban lévő eljárást azért indították, mert a vagyonkezelő 20 millió forintért értékesítette a társaság 200 millió forint értékűre becsült eszközeit.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!