Komoly és magas színvonalú elméleti vitát folytatnak a baloldal politológusai és ideológusai arról a kérdésről, hogy mi lesz a teendő majd 2014-ben, ha a baloldal megnyeri a választásokat. A vita már jó negyedéve folyik. Kezdetben akadtak, akik evidenciaként kezelték, hogy a baloldal nyerni fog, hiszen az lehetetlen állapot, hogy Magyarországon a jobboldal kormányozzon és a természet rendje szerint ez a baloldal joga és kötelessége. Amint ez az állapot majd magamagától helyreáll, a Fidesz bukni fog, mert buknia kell.
Mások óvatosabbak és ezt csak feltételezik, mindenesetre fel kell készülni a hatalom visszavételére. De mi lesz ezután? Hogyan áll majd helyre a Fidesz diktatórikus rombolása után a normális, demokratikus politikai berendezkedés? Vásárhelyi Mária, a kitűnő médiaszakértő ezúttal politikai és ideológiai felkészültségét felvillantva foglalja össze a vita eddigi tanulságait az Élet és Irodalom július végi számában.
Eörsi Mátyásnak abból a vitaindító tételéből indul ki, hogy a megnyert választás után a most életbelépő, a Fidesz által alkotott „hatályos alkotmány szerint, de az alkotmányról alkotmányellenesen kiírt népszavazásban” kell az államot újraalapozni. Mások viszont a jelenlegi alkotmány alapján állva, majd az akkori pártok közmegegyezésével hoznának egy még újabb, a baloldal szája íze szerinti „jogállami” alkotmány törvényt. Bauer Tamás „a demokratikus ellenzéki erők összefogásával, a Fideszre mért megsemmisítő vereséget követően” ugyancsak egy közmegegyezéses alkotmányozást látna helyesnek. Végül Karácsonyi Gergely az LMP részéről „egy olyan átmeneti taktikai választási szövetség lehetőségét vetette fel, amelyben a demokratikus ellenzéki pártok – az MSZP és az LMP – a Jobbikkal választási szövetséget kötve” kétharmados többséghez próbálnak jutni. A Népszabadságos Révész Sándor ellenben a 2014-es választás bojkottja és „emiatt az Európai Unióban fellépő lépéskényszerben látja a diktatórikus hatalom megdöntésének esélyét.”
Látjuk tehát, hogy a vereségből felocsúdott baloldal bővelkedik jobbnál jobb megoldásokban, győzelmi stratégiákban. Vásárhelyi Mária viszont meglehetősen szkeptikus, őt még nem kapta el a már szinte biztosra vett győzelem mámora és meglehetősen lelombozza a baloldali reményeket. Eközben mélyreható elemzését adja a jelenlegi kormányzat ideológiai gyengeségének, amely a Fideszt végül egyszer majd romlásba dönti.
Éppen ezért nem tanácsolja a baloldalnak a Jobbikkal való taktikai együttműködést, mert az kompromittálná őket. Az ilyesmit csakis a Fidesz engedhette meg magának, amikor azt a magyarázatot adta be az EU-nak, saját szélsőséges náci uszításának céljául, „hogy kifogja a szelet a neonáci Jobbik vitorlájából.” Vásárhelyinél és politikai környezeténél jobban senki sem tudhatja, hogy a Jobbik-cimborálás mennyire kompromittáló. Hiszen annak idején, mikor Orbán – még ellenzékben – pofonokat ígért a Jobbiknak, a ballibesek találták ki, hogy ha Orbán szélsőséges kijelentéseket tesz, azért teszi, hogy lekonkurálja a belpolitikában a Jobbikot. És ők terjesztették ezt az EU-ban és a nyugati médiában. Ennél már csak az érdekesebb, hogy felhánytorgatják a miniszterelnöknek, hol van a két pofon? Most akkor rivalizálás, vagy pofozkodás?
Ezek után Vásárhelyi sorra kivihetetlennek találja a baloldali ötleteket, különösen az EU-beavatkozásra építő bojkottot, tekintve, hogy a magyar belpolitikát mégis csak a hazai szavazók döntik el. Akik hülyék, de nem tehetnek róla. Ugyanis: „2010-ben nem a Habsburgok, vagy az oroszok ültették nyakunkba a Fidesz-KDNP kormányt … mégpedig úgy, hogy aki akart, az tisztában lehetett azzal, hogy milyen politikai következményekkel jár ez.”
Ekkor egyetlen pillanatra megtörik Vásárhelyi kristálytiszta logikája és igazat kezd mondani: „Egy mélységesen csalódott és kiábrándult, szélsőségesen dezintegrált, egzisztenciálisan elbizonytalanodott és perspektíváját vesztett, rendre és biztonságra vágyó politikai közösség tagjai döntöttek úgy, hogy olyan felhatalmazást adnak egy pártnak, amelynek segítéségével ez a többség teljesen át tudja szabni az elmúlt húsz évben kialakult világot.”
De ez sem elég, még rá is dupláz tudatzavarában a jeles demokráciakutató, kezét a magyar társadalom ütőerén tartó médiaguru: „A közvélemény-kutatások is azt jelzik, hogy ha nem is tetszik, ám nincs is igazán ellenére a magyar társadalomnak mindaz, ami történt. Hiszen ha a részletkérdésekben vannak is jelentős eltérések, abban az összes közvélemény-kutató cég által mért eredmények összecsengenek, hogy a legnagyobb támogatói táborral ma is a kormánypártok rendelkeznek és ha ma kerülne sor a parlamenti választásokra, akkor ismét nagy fölénnyel győzne a Fidesz-KDNP pártszövetség.”
Te jó ég! Még hogy „Mélységesen csalódott … szélsőségesen dezintegrált” … egzisztenciálisan elbizonytalanodott … rendre és biztonságra vágyó” ez a társadalom? Negyven éven át tartó kommunista, bolsevista, majd „szocialista” agymosás, azt követően húsz éves demokrácia-hittérítés, a másság dicsérete, a nyálas politikai korrektség terrorja után még mindig nem lehetett meggyőzni ezt a néhány millió polgárt a baloldal egyedül üdvözítő eszmeiségéről?
Nem kellene inkább abbahagyni?
folyt. köv.
