Két új államtitkár hadrendbe állítását is bejelentette pénteki lovasberényi sajtótájékoztóján Balog Zoltán. Klinghammer István lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár – erősítette meg a minisztérium keddi közleményét. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője azt mondta, hogy kiemelten fontos terület a felsőoktatásé. „Nagy feladatok állnak előttünk, és a reform kiteljesítése teljes embert kíván" – indokolta a miniszter, miért kérte fel Klinghammer Istvánt felsőoktatásért felelős államtitkárnak.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője azt mondta, hogy kiemelten fontos terület a felsőoktatásé. „Nagy feladatok állnak előttünk, és a reform kiteljesítése teljes embert kíván" – indokolta a miniszter, miért kérte fel Klinghammer Istvánt felsőoktatásért felelős államtitkárnak.
Balog Zoltán közölte: Hoffmann Rózsa államtitkárként a jövőben a köznevelés ügyéért felel, és a nemzeti alaptanterv, valamint a pedagógus-életpályamodell elindítása lesz munkájának a középpontjában. A tárcavezető hozzátette, hogy Maruzsa Zoltán továbbra is helyettes államtitkár marad.
Klinghammer István egyetértését fejezte ki a diákok hatpontos követelésének első pontjával, amely szerint reform és modernizáció kell a felsőoktatásban. Kiemelte: ez a folyamat már megkezdődött, de a sikeres befejezéshez minden egyetemi polgárra szükség van.
Fontos láncszemnek nevezte a hallgatókat, mert „értük van a felsőoktatás". Úgy vélte, hogy közös erővel munkálkodva a magyar diploma megint olyan értékes lehet, mint évszázadokon keresztül volt.
Újságírói kérdésre válaszolva Klinghammer István elmondta, hogy a diákok hat pontjából öt „a megoldás útján halad". A hallgatói szerződések esetében biztos abban, hogy jó szándékkal, kötelességtudattal a hallgatók azt fogják tenni, amit a társadalom elvár tőlük. És a társadalom megadja majd ehhez a segítséget – fogalmazott.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a hallgatói szerződés alkotmányba foglalását firtató felvetésre válaszolva azt közölte: az alaptörvény azt rögzíti majd, a magyar társadalomnak jogos igénye az, hogy ha felsőoktatási támogatást ad, akkor azért cserébe kapjon valamit. Szerinte ez egy helyes alkotmányos elv.
A Hallgatói Hálózat (HaHa) decemberben hatpontos petícióban követelte a keretszámok „legalább a 2011-es szintre" való visszaállítását, a felsőoktatásból történt forráskivonás megszüntetését és az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződések eltörlését, a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, valamint azt, hogy ez utóbbi biztosítsa a szegényebb családok gyermekeinek bejutását a felsőoktatási intézményekbe.
Távozik posztjáról L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, utóda Halász János lesz – jelentette be pénteken Lovasberényben Balog Zoltán miniszter.
Az Emmi átalakításáról tartott tájékoztatón a tárcavezető elmondta: az együttműködés terén L. Simon László és közte mutatkozó véleménykülönbség vezetett a kulturális államtitkár leváltásához. A miniszter azonban hangsúlyozta: nagyra értékeli L. Simon László személyét és munkáját, ezért is javasolta őt az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának élére.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból érkező Kovács Zoltán fontos feladatot kapott, a romafelzárkóztatásért felel majd az Emmi felzárkózási ügyekért felelős államtitkáraként. A területre rendkívüli nemzetközi figyelem hárul, az általunk elért sikereket kifelé is kommunikálni kell, Kovács Zoltán pedig erre tökéletesen alkalmas – tette hozzá Balog Zoltán. A miniszter elmondta, a politikus nem a Rózsadombról származik, hanem az ország legelhanyagoltabb régiójából, Abaújról jön. Ekképpen megfelelő tapasztalatokkal felvértezve tudja majd kezelni a problémákat, vélte a tárcavezető.