Új lehetőségeket kell adni az országnak

A Fidesz olyan politikai közösség, ahol munkát osztogatnak, és nem pozíciókat – mondta Orbán Viktor a Somogy megyei Kötcsén zárt körben megrendezett Polgári Pikniken.  Mészáros József (képünkön), a KDNP alelnöke, a szervezőkhöz csatlakozó Barankovics István Alapítvány képviseletében kiemelte: első számú észrevétele a rendezvénnyel kapcsolatosan az, hogy legfontosabb itt az otthonosság, az együttgondolkodás és az, hogy egy politikai családként vagyunk most jelen azért, hogy új lehetőségeket adjunk az országnak.

A Fidesz olyan politikai közösség, ahol munkát osztogatnak, és nem pozíciókat – mondta Orbán Viktor a Somogy megyei Kötcsén zárt körben megrendezett Polgári Pikniken. Egy leendő Fidesz-kormány személyi összetételével kapcsolatos találgatásokra utalva Orbán Viktor azt mondta: Lassacskán mindenki kormányt alakít, én a kivételek közé tartozom.

A párt elnöke beszédében hangsúlyozta: Magyarországon ma jobboldali konjunktúra van, de ha az országgyűlési választás után mindössze ellenkormányzást hoznak létre, akkor visszajön az a duális erőtér, ahol az egymásnak feszülés a legfontosabb. Ezért az állandó politikai harcok elkerülése érdekében a nemzeti ügyek kormányzását kell megvalósítaniuk.
    
Orbán Viktor szerint a baloldal hatalompolitikai rendszere összeomlott, mert finanszírozhatatlanná vált, így a neoliberális értékekre alapozott korszak is véget ért.

A duális magyar pártelit jellemzője szerinte az állandó értékvita: nincs egyetlen érték vagy közös cél, amelyet mindkét fél elfogadna. A jelenlegi politikai erőtér azonban centrális, megszűnt a dualitása. A soron következő választás arról is szól, hogy a magyar politika tizenöt-húsz éve olyan lehet, amelyben egy, a nemzeti ügyek megfogalmazására képes nagy kormányzópárt létezik – fogalmazott a pártelnök.
   
Az orbanviktor.hu közlése szerint a volt miniszterelnök beszédében kifejtette, a kormányzás célja, kisbetűvel, két szóban írva: magyar ország, amely a létezés magyar minőségét jelenti, a magyaroknak ugyanis van egy saját látásuk, ahogyan leírják, megértik a világot. Ezt a kulturális minőséget kell szerinte a kormányzatnak megőrizni.
   
A Fidesz-elnök véleménye szerint az emberek úgy gondolják, hogy nemcsak a kormányzat szerepelt le, hanem megbukott az a két alappillér is, amelyre szellemi identitásukat építették: egyrészt a közösség és az individuum közötti viszonyrendszer elbillent az utóbbi irányába, másrészt kudarcot vallott a tudományos kapitalizmus.

Mészáros József, a KDNP alelnöke, a szervezőkhöz csatlakozó Barankovics István Alapítvány képviseletében kiemelte: első számú észrevétele a rendezvénnyel kapcsolatosan az, hogy legfontosabb itt az otthonosság, az együttgondolkodás és az, hogy egy politikai családként vagyunk most jelen azért, hogy új lehetőségeket adjunk az országnak.

A rendezvényen, amelynek fővédnöke Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, részt vett Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke és számos országgyűlési képviselő. A közel félezer résztvevőt a két fő szervező, Sunyovszky Szilvia, a Hermina Szalon és Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány képviseletében köszöntötte.

A Balatontól nem messze lévő Kötcsén 2004 óta hatodik alkalommal rendezték meg a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Polgári Pikniket. A már hagyományossá vált találkozón csaknem ötszázan vettek részt, az idei központi téma a kultúra és a válság viszonya volt.
    
Balog Zoltán (Fidesz), a rendezvényt szervező Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke szombaton közölte: kifizetik a pénzbüntetését, illetve jogi segítséget adnak azoknak a magyar nyelv használatáért megbüntetett szlovákiai magyaroknak, akik jelentkeznek a Fidesz Új Demokrácia Központjának ingyenes hívható telefonszámai egyikén.

A három zöldszámot (+36-1-555-2008, +36-1-555-2009, +36-1-555-2010) a pikniken ismertették.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!