Új politika és új parlament kell!

A Kereszténydemokrata Néppárt semmiféle kamarilla-paktumpolitikához nem asszisztál. Teszi ezt alapvetően erkölcsi okokból, mert egy demokráciában elfogadhatatlan és mélységesen erkölcstelen, ha politikai trükkökkel próbálják megakadályozni, hogy a nép kifejezhesse politikai álláspontját – hangsúlyozta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a miniszterelnök „búcsú beszéde” után elmondott napirend előtti felszólalásában.

Ez a kamarilla politika azonban pragmatikusan sem jelent megoldást, hiszen az országot csak akkor lehet kivezetni a válságból, ha az erre vállalkozók mögött stabil parlamenti többség, tényleges társadalmi támogatottság van. Ennek megszerzéséhez pedig vissza kell adni a népnek a döntés jogát, vissza kell adni az embereknek a lehetőséget, hogy ők – és ne a politikusok, ne a szocialista párt – mondják meg, hogy legyen tovább, milyen irányba menjen az ország – jelentette ki a KDNP elnöke.

Semjén Zsolt egyértelművé tette, Gyurcsány Ferenc mostani trükkje arra irányul, hogy a szocialisták – miközben brutális megszorításra készülnek – megtarthassák hatalmukat. A kormányfő és pártja egy közjogi trükkel kijátsza a köztársasági elnököt, és egy politikai trükkel pedig kijátsza az embereket.

Kijelentette: Gyurcsány Ferenc csődbe vitte az országot, a szocialisták ezt nem először tették, az elmúlt száz esztendőben negyedszer vitték gazdasági, morális és kulturális csődbe hazánkat. Először Kun Bélával, másodszor Rákosi Mátyással, harmadszor Kádár Jánossal, negyedszer pedig Gyurcsány Ferenccel.

Az is tanulságos, hogy az egész világsajtóban egyedül az orosz sajtó kesereg Gyurcsány Ferenc bukásán – jegyezte meg.

Semjén Zsolt Csaba László professzort idézte, aki azt mondta, a Gyurcsány-kormány egyetlen olyan intézkedésbe sem kezdett bele, ami hozzájárult volna a gazdasági egyensúly megteremtéséhez, vagy az euró bevezetéséhez. Számtalan programot megígért, de egyet sem teljesített, soha egyetlen makroökonómiai előrejelzése nem teljesült.

„A Gyurcsány-kormány története tehát kudarcok története. E kudarcok következményeként pedig már nem pusztán államcsőd, hanem országcsőd fenyeget. Nemcsak az fenyeget bennünket, hogy nem tudjuk az adósságokat fizetni, hanem a gazdaság összeomlása, az önkormányzatok csődhulláma és a szociális robbanás.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy világosan lássuk, a neoliberalizmus válságát nem lehet, neoliberális megoldásokkal kezelni. Ahogy a marxizmus csődjét sem lehetett neomarxista megoldásokkal elkerülni” – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.   

A kormánypárti politikusokhoz fordulva Semjén Zsolt ironikusan megjegyezte: önöknek praxisuk van ebben, hiszen rövid életük alatt eddig két ideológia – a marxizmus és a neoliberalizmus – katonái voltak, bár elgondolkodtató, hogy mindkettő látványosan megbukott.

Új politika kell és új parlament – hangsúlyozta a pártelnök, majd ismét a szocialista képviselőkhöz intézte szavait: önök a bizalmi szavazáskor felállva igennel szavaztak Gyurcsány Ferencre, s ezáltal arra az ámokfutásra, amit miniszterelnökük művelt, s amely „kormányzás” végére csődbe jutottunk. Tettükkel bélyegként homlokukra égették Gyurcsány Ferenc képmását. Bár most láthatóan szabadulnának a következményektől, de a bélyeg mélyebbre égett az őszödi beszéddel, amely elhangzása után a szocialisták között egyetlen olyan ember sem akadt, aki azt mondta volna, hogy ehhez már nem adja nevét. Hazudtak az országnak, hazudtak az Országgyűlésben, és hazudtak a választókerületeikben a választópolgáraiknak.

Gyurcsány Ferenc képmását égették homlokukra akkor is, amikor 2004. december 5-ikén kicsinyes pártpolitikai megfontolásokból a magyar nemzet egyharmadát közjogi értelemben kirekesztették a nemzetből. Homlokukra égették Gyurcsány Ferenc képmását, amikor a társadalombiztosítás, a kórházak privatizálhatóságát megszavazva elárulták a szociáldemokrata ethoszt – mondta a KDNP elnöke.

Ezt a bélyeget nem lehet lemosni, nem lehet eltűntetni kommunikációs trükkökkel. Ezt a bélyeget, önök valamennyien viselik. Viseli Kiss Péter, viseli Veress János, és az egész MSZP frakció – tette hozzá.

Lépjenek hát hátrébb, adják vissza a választás jogát az embereknek! Döntsön a nép! – mondta végezetül Semjén Zsolt.

A felszólalás a KDNP elnökének honlapján nézhető meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!