Új szóvivők, nemzeti konzultáció a közbiztonságról

Giró-Szász András az új kormányszóvivő – jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Hajdúszoboszlón. Elmondta azt is, hogy munkaügyi és foglalkoztatáspolitikai kérdések kommunikálásában Czomba Sándor államtitkár kap szerepet és felkérték Garamvölgyi László korábbi rendőrségi szóvivőt is, hogy a jövőben a közbiztonsági kérdések területén vegyen részt a kormányzati kommunikációban.

A kormányfő szóvivője bejelentette azt is, hogy ősszel újabb nemzeti konzultáció kezdődik közbiztonsági témakörben. A konzultáció során feltett kérdésekre a belügyminiszter tesz javaslatot.

A kormányzati kommunikáció átalakításáról Szíjjártó Péter elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök a frakció előtt tartott, szerda esti bevezető előadásában kitért arra, hogy euróválság lehetőséget nyújt hazánk megújításának felgyorsítására. Az ennek érdekében felgyorsuló, intenzív törvényalkotási folyamatban aktív szerepet vállal a kormány, és számos előterjesztést, törvényjavaslatot terjeszt majd az Országgyűlés elé, megjegyezve: a nagy rendszerek átszervezéséről konzultációt folytatnak az emberekkel, hogy értsék, mi miért történik, s ennek kommunikálásában vesz részt a politikai elemzésekben, a döntések magyarázatában jártas új kormányszóvivő.

Szijjártó Péter beszámolója szerint az euróválság időszakában is a gazdaságpolitika egyik fókusza, hogy tíz év alatt egymillió munkahelyet teremtsenek, s aki tud, az dolgozhasson. „A kormány folyamatosan nyeri a csatákat ebben a háborúban” – jegyezte meg a miniszterelnöki szóvivő, hozzátéve, hogy Czomba Sándor a jövőben a foglalkoztatáspolitika szakértőjeként vesz rész a kormányzati kommunikációban.

A nagy rendszerek átszervezésébe, az ország megújításába a büntetőjog, a büntetéspolitika is hozzátartozik; a nemzeti ügyek kormánya már eddig is sokat tett ezen a területen – mondta a szóvivő, megemlítve egyebek között a három csapás törvényt, a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási szabályok módosítását. E területen számítanak Garamvölgyi László munkájára. Hozzátette: az emberek számára egyik legfontosabb a védelem jogának biztosítása, s e kérdéskörben nemzeti közbiztonsági konzultáció keretében kérik ki az emberek véleményét. Az előző kormányok inkább a bűnözők mentegetésével voltak elfoglalva.

A miniszterelnök szóvivője végezetül közölte: változik a kormányzati kommunikáció szerkezete is: a kormányszóvivő a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumból átkerül a Miniszterelnökséghez, az állami rendezvények szervezése viszont továbbra is a kommunikációs államtitkárság feladata marad. Az ő személyes, miniszterelnöki szóvivői munkája az új struktúrában is változatlan marad.

A Fidesz–KDNP-frakció csütörtök délután az önkormányzati rendszer, benne az oktatás- és az egészségügy átalakításáról tárgyal, majd a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatos kérdések kerülnek terítékre a várhatóan péntek hajnalig tartó tanácskozáson – közölte Szijjártó Péter. A frakció a napirendre tűzött kérdésekben kialakított álláspontját pénteken kora délután Lázár János frakcióvezető és Szijjártó Péter sajtókonferencián ismerteti.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!