Újabb alkotmánysértő és az egyházi iskolákat diszkrimináló rendelet

Kormányrendelet szabályozná az egyházi közoktatási intézményeknek járó kiegészítő támogatásokat, amelyeket részletfizetéssel teljesítene a kabinet – az Alkotmányügyi Bizottság javaslatát hétfőn hagyta jóvá az Oktatási Bizottság is. A 2008. évi költségvetési törvény végrehajtásához benyújtott javaslatot a kormánypárti képviselők támogatták, a Fidesz-KDNP elutasította azt.

Az indítványban az szerepel, hogy a kormányrendeletben meghatározott összegű 2008. évi önkormányzati közoktatási támogatás kompenzálását két egyenlő részletben, 2010 első félévének végéig kell teljesíteni.

Csanádi Márton a református egyház képviseletében kiemelte: alkotmánysértőnek tartják az eljárást, ami súlyosan diszkriminatív az egyházi iskolába járó diákokra nézve. Egy egyszerű matematikai művelettel ki lehetne szerinte számolni, mennyi pénz jár az egyházaknak. Így most a zárszámadási törvényt úgy fogadnák el, hogy nincs benne az az összeg, amelyet 2008-ra kellene az államnak kifizetnie.

Pósán László (Fidesz), országgyűlési képviselő szerint komolytalan és a nevetségesség határát súrolja az indítvány, amellyel kapcsolatban jogi aggályok is felmerülnek. Hozzátette: törvényben kell szabályozni a kérdést, mert ez így jogi értelemben is kivitelezhetetlen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!