Újabb gigahitel és Gyurcsány közjogi ötletelése

Gyurcsány Ferenc megtalálni vélte a gazdasági válságból kivezető utat, amikor úgy gondolta, hogy négy év alatt 4 milliárd forintot megtakaríthat az országgyűlési választásokon azzal, hogy az eddigi vegyes – listás és egyéni körzetes – választási szisztémát átalakítaná tisztán listássá – mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője mai sajtótájékoztatóján.

A hírek szerint a Gyurcsány-kormány a közeljövőben újabb 1 milliárd eurós hitelt kíván felvenni az Európai Beruházási Banktól. A múltkori hitellel együtt egy hét alatt közel 500 milliárd forinttal nőne Magyarország hitelterhe – hasonlította össze a választás átalakításával megspórolt, és a felvett hitelek összegét a Fidesz frakcióvezetője.

A magas államadóssági szint, a gazdasági növekedés hiánya az a kettős tényező, mely a legsúlyosabb terhet jelenti a gazdaság számára. Ehhez képest Gyurcsány Ferenc ezt a magas államadóssági szintet növelné. Megoldással továbbra sem áll elő a gazdasági válság kapcsán –húzta alá a politikus.

 A választójogi rendszer átalakítása az 1989/90-es demokratikus átmenet során kialakított kompromisszum megváltoztatása lenne. A vegyes választási rendszer a két legfontosabb elemet kiegyensúlyozott módon ötvözi, azaz a pártlisták révén az arányosság elve is érvényesül, az egyéni választókerületek pedig lehetővé teszik a választópolgárok és a politikusok közötti közvetlen kapcsolatot. Az egyéni választókerületi rendszer kényszerítette a politikusokat, hogy a választópolgárokkal közvetlen kapcsolatot tartsanak, a tisztán listás rendszerben a politikusoknak nem a választóik felé kell megfelelni, hanem a pártközpontoknak – mutatott rá Navracsics Tibor. A politikus idézte az MSZP frakcióvezető-helyettesét, aki 2005-ben a vegyes választási rendszer mellett érvelt. Fodor Gábor is egyértelműen kijelentette, hogy „a parlamenti pártok abban állapodtak meg, hogy a vegyes választási rendszer mellett tartanak ki a parlament létszámának csökkenésekor”. Gyurcsány Ferenc tegnapi sajtótájékoztatóján javaslatával ez eddigi közmegegyezést rúgta fel saját egyéni politikai céljai miatt – hangzott el.

Navracsics Tibor emlékeztetett: a Fidesz 2006 nyara óta konkrét javaslatokat tett az asztalra a választási rendszer és a parlament létszámának csökkentése vonatkozásában, illetve megoldással állt elő abban is, hogy hogyan lehetne az önkormányzatoknál is létszámot csökkenteni. A kisebb parlamentre vonatkozó javaslatot eddig 67-szer szavazták le a szocialista képviselők, még tárgyalni sem voltak hajlandók erről – húzta alá a frakcióvezető.

A Fidesz javaslata szerint vegyes választási rendszer mellett lenne feleakkora –193, maximum 200 fős – a magyar parlament létszáma. Vagyis meg kell felezni mind az egyéni választókerületi, mind a listás képviselők számát - fejtette ki a politikus. A képviselő azt is felidézte, hogy a Fidesz 2006 nyarán javasolta, hogy felezzék meg a megyei önkormányzatok képviselő testületének létszámát, ám az MSZP-SZDSZ koalíció ezt sem engedte napirendre venni, és a mai napig is az asztalon hever a Budapest közigazgatási átalakításáról szóló fideszes javaslat. Az elmúlt három évben a kormány mindent megtett annak érdekében, hogy ne folyhassanak érdemi tárgyalások a takarékos politikáról - tette hozzá.

A Fidesz azt is elvárja a kormánytól, hogy hatékony gazdasági lépéseket tegyen: állítsa meg a forint ámokfutását, jutassa pénzhez a gazdaságot, tegyen meg mindent a kis-és középvállalkozások támogatásáért – húzta alá Navracsics Tibor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!