Újabb letartóztatások várhatók?

Bővülhet a gyanúsítottak köre a Népszava szerint a megfigyelési ügyben. A lapnak Simicskó István, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke úgy nyilatkozott, politikai színjátékban nem hajlandó részt venni. A kereszténydemokrata politikus az ügyben folyó nyomozás miatt fölöslegesnek tartja e tárgyban a bizottsági ülés összehívását.

Politikai színjátékban nem vagyok hajlandó részt venni – jelentette ki a Népszavának Simicskó István, a Nemzetbiztonsági bizottság kereszténydemokrata elnöke.

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke elmondta, az általa vezetett testület, valamint az alkotmányügyi bizottság is tárgyalt már az ügyről, ráadásul a megfigyelési botrány az igazságszolgáltatás asztalán fekszik, ezért fölösleges lenne újabb bizottsági ülést összehívnia.

Hozzátette, legközelebb, amikor az általa irányított testület tagjai más ügyben tanácskoznak majd, a kormánypárti képviselőknek módjuk lesz napirend-kiegészítést kérni, melyet a szocialisták nyilván meg is tesznek majd. Az persze más kérdés, hogy a jelenlévők ezt megszavazzák-e.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!