Újabb mentőcsapatokat, eszközöket vetettek be

Orbán Viktor miniszterelnök ismét a komáromi Duna-parton irányította az árvízi védekezés munkálatait. Emellett újabb mentőcsapatok indultak útnak, és újabb speciális eszközt vetettek be a dunai árvíz elleni védekezésben. A jelenlegi helyzet alapján a római-parti védmű magasításával elkerülhető lesz a csillaghegyi terület evakuálása, de máshol többeknek el kell hagyniuk otthonukat.

Orbán Viktor Komáromnál találkozott Czunyiné Bertalan Judit megyei kormánymegbízottal és a gátakon dolgozókkal. A kormányfő a nap folyamán még több olyan helyszínt is felkeres a Duna mentén, ahol kritikus az árvízi helyzet.

Csütörtökön a központi rendeltetésű Hunor Hivatásos és a Huszár Önkéntes Katasztrófavédelmi Mentőszervezet is elindult a dunai árhullám által érintett térségbe. A tervek szerint a speciálisan kiképzett csoportok első állomása Szigetköz térsége lesz, a dunai árhullám itt éri el az országot.

Kirendelték továbbá a győrújfalui és győrzámolyi gátszakaszra a Magyar Honvédség lánctalpas úszó gépkocsijait.

 A polgárőrség katasztrófavédelmi törzse kihelyezett mobil részleggel erősítette meg árvízvédelmi tevékenységét, ez folyamatos kapcsolatban áll a helyi polgárőrségekkel, az OPSZ-szel, a központi ügyelettel, a katasztrófavédelem megyei ügyeletével, a megyei rendőr-főkapitánysággal, a dunai vízi rendészettel, a vízügyi központi ügyelettel, a honvédség törzsösszekötőjével és minden együttműködő szervezettel.

Az árvízi munkálatokkal összefüggő biztonságos repülések érdekében légtérhasználati korlátozást rendelt el a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala Tát és Esztergom térségében csütörtökön 15 órától vasárnap 19 óráig.

A dunai árvízi védekezési munkálatok miatt gyalogosan és kerékpárral sem lehet átkelni az újpesti vasúti hídon, Budapest belső területein pedig jelentősen megnőtt a közúti forgalom az alsó rakpartok lezárása miatt. Tarlós István főpolgármester azt mondta: a római-parti védmű magasításával minden valószínűség szerint elkerülhető a csillaghegyi terület evakuálása.

Szentendrén és a Duna három Tolna megyei szakaszán másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el.

További segélyszervezetek és más civil szervezetek, köztük az Ökumenikus Segélyszervezet és a Katolikus Karitász, a Nyírség mentőcsoport és a Magyar Cserkészszövetség, valamint további számos hivatásos dolgozó és önkéntes szervezet vállalnak egyre több feladatot a mentésben.

Az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács bejelentette: önkénteseket toboroz Erdélyben, hogy Magyarországon segítsenek az árvízi védekezésben és a kárelhárításban.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs Tudományos Tanácsának vezetője azt mondta: nem várható olyan jelentős csapadék, amely tovább emelheti a Budapestnél várt dunai vízállást.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője azt közölte: az ügyészségek – a  rendőrséggel együttműködve – soron kívül járnak el az árvízzel kapcsolatban vagy annak helyszínén elkövetett, továbbá az árvízi védekezési, mentési munkákat akadályozó bűncselekmények esetén. A törvényi feltételek megléte esetén a bűncselekmény elkövetőjét azonnal bíróság elé fogják állítani.

 Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által kezelt autópályák és autóutak a magyarországi folyószakaszok áradásai miatt nincsenek veszélyben, de a biztonság érdekében fokozottan ellenőrzik a vízfolyásokkal érintett területeket - közölte a társaság.

A Duna áradása miatt a védelmi bizottság több országos főutat is lezárt, és a forgalmat a közeli gyorsforgalmi útra terelik. A lezárások miatt egyes autópálya-szakaszok - az M1-es autópálya 85-107 kilométeres, az M2 autóút gödi és a Vác észak csomópontjai közötti szakasza - díjmentesen használhatók.

Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott azt kérte: csak halaszthatatlan ügyben menjenek az emberek a Szigetközbe. Mint mondta, az indokolatlan forgalom egyaránt gátolja a védekezésben résztvevők és munkába vagy onnan hazafelé tartó helyiek mozgását.

Az egész Szigetközben súlyos a helyzet, de folyamatos a védekezés, hogy tartani tudják a gátakat. A legkritikusabb a helyzet Győrújfaluban. Itt 200 katonával - köztük búváregységgel - és 100 hivatásos tűzoltóval erősítik meg a mintegy 300 tagú védekező csapatot.

Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára az almásfüzitői vörösiszap-tározónál mérte fel a helyszínt, s kijelentette: a várható legnagyobb vízszinthez képest is jóval magasabbak a gátak, töltések. Az államtitkár szombat estig 24 órás ügyeletet rendelt el a tározónál.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!