Újabb szervezett támadás indult Magyarország ellen

A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese szerint újabb szervezett támadás indult Magyarország ellen azért, mert a magyar kormány kimondta: nem csak liberális demokrácia létezik, hanem demokratikus megoldásként kereszténydemokrácia is. Vejkey Imre sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: liberális aktivista csoportok és az őket támogatók aggódó híreket tesznek közzé arról, hogy szerintük a kormány támadást indított a civil szervezetek ellen. Ezek csak szirénhangok, valóságtartalmuk nincs – jegyezte meg.

Elképzelhetőnek tartja bárki, hogy Obama vagy Clinton álmából arra riad fel, hogy mi van az Ökotárs Alapítvánnyal? – tette fel kérdést a frakcióvezető-helyettes.

Hozzátette: a norvég alap pénzeit Európában mindenhol a Soros Györgyhöz köthető alapítványok kezelik. Megjegyezte: a Center for American Progress egy balliberális agytröszt, amely a Clinton családhoz kötődik, és 2011-ben 209 ezer euróval, 2012-ben pedig több mint 220 ezer dollárral támogatta Bajnai Gordon Haza és Haladás Alapítványát.

Vejkey Imre úgy értékelt: az amerikai elnök nyilatkozata minden ténybeli és jogi alapot nélkülöz. Szerinte a fenti érdekköröket az zavarja, hogy „Magyarország kereszténydemokrata kormánya bebizonyította, az európai kereszténydemokrácia legjobb hagyományit képviseli, egyszerre akar igazságos, szolidáris és versenyképes országot teremteni”. Az sem tetszik nekik, hogy a kormány kiáll az emberek mellett a bankelszámoltatás, a rezsicsökkentés, az egyenlő közteherviselés ügyében – mondta.

A KDNP-s politikus kiállásra szólított fel Magyarország becsületéért és azért az eredményért, hogy a spekuláció helyett munkaalapú és szolidáris társadalmat hoztak létre.

Kitért arra is: a liberalizmus már a 20. közepén sem volt képes megoldani az elemi erővel feltörő társadalmi problémákat. Maga az unió megteremtése is magán viselte a kereszténydemokrácia jegyeit, ugyanakkor mára már ezen gyökerek létezését sem hajlandók elismerni. Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz – idézte Robert Schumannt, az unió egyik alapítóját, hozzátéve: a kontinens és a nyugati világ jövője nagyban azon múlik, hogy sikerül-e Európának kilépnie a krisztofóbiából, azaz a keresztény gyökerek megkérdőjelezéséből.

Előzőleg Barack Obama amerikai elnök a civil szervezetek globális amerikai támogatásának fokozását ígérte a Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű szervezet New York-i éves tanácskozásán, amelyen mások mellett Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette.

A külügyi tárca szerdán azt közölte Barack Obama nyilatkozatára reagálva, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnökének a magyar civil társadalom kormányzati korlátozására vonatkozó megjegyzéseinek nincs ténybeli alapja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!