Újabb tanodákat támogató pályázatot hirdet ősszel a kormány

A kormány megháromszorozta a tanodák számát és idén ősszel várható az újabbak támogatását célzó pályázat – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az LMP-s Ikotity István írásbeli kérdésére válaszul. Az ellenzéki képviselő azt firtatta, hogy a jelenlegihez képest milyen mértékben és mikor bővítik a tanodai hálózatot?

Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: 2004-ben 67, 2009-ben 58 tanoda támogatása valósult meg európai unós forrásból. 2012 és 2015 között jelentősen megemelkedett a támogatott tanodák száma: összesen 5,3 milliárd forintnyi európai uniós forrásból 178 tanoda valósíthatja, illetve valósíthatta meg programját.

Mint rámutatott: megháromszorozták a tanodák számát, ezáltal pedig a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek esélyét a sikeres iskolai előrehaladásban, a végzettség nélküli iskolaelhagyás elkerülésében és a továbbtanulásban.

2015 őszére várható az új tanodák támogatását célzó pályázat, mely közel azonos összeggel, azonban az előző időszak tapasztalataiból levont tanulságoknak megfelelően hosszabb időszakra biztosít majd támogatást a tanodák számára – jelezte a parlamenti államtitkár.

Kiemelte: a keretösszeg nagyságrendileg azonos, azonban a támogatható pályázatok száma függ az egyes pályázatokban megfogalmazott támogatási igénytől is. Pontos szám az értékelési folyamat zárását követően rajzolódik ki – közölte Rétvári Bence, aki rögzítette, a tanodák célja továbbra is változatlan: a hátrányos helyzetű tanulók számára olyan iskolán kívüli foglalkozások támogatása, melyek a tanulók családi hátárnyait kompenzálni tudják, megerősítve ezáltal is iskolai sikerességüket. Ennek érdekében a konstrukció a tanulást támogató, az egyéni tanulási igényekre reagáló tanulásszervezési eljárások alkalmazását, valamint az alternatív tanulási formák, megoldások elterjesztését és azok formális oktatáshoz kapcsolását segíti elő – mutatott rá a parlamenti államtitkár.

Kitért arra is: a pályázati kiírás tervezetét és a szakmai kereteket a megvalósítók észrevételeinek figyelembevételével, az eddigi tapasztalatok beépítésével alakították ki. A tanodai munkát (beleértve annak személyi és tárgyi feltételeit) továbbra is a "tanoda sztenderd" határozza meg, melyet szintén felülvizsgáltak.

Fontos változás emellett, hogy megkezdődött a tanodák szakmai támogatásának előkészítése, mely hozzásegíti a szervezeteket ahhoz, hogy munkájukat a legmagasabb színvonalon, összhangban a köznevelés rendszerével tudják végezni – jelezte.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!