2013-14-re Magyarország ismét a régió éllovasa lehet – mondta Orbán Viktor Magyarország tiszteletbeli konzuljainak V. konferenciáján, az Országházban. Megismételte, hogy az idei gazdasági növekedés a „mértéktartók” által prognosztizált 0,5 százalék fölé is mehet, jövőre pedig kétszázalékos bővülést tervez a kormány a költségvetésben. A miniszterelnök szólt arról is, hogy szerinte Magyarországnak a következő 15-20 évben nem az európai államokkal kell állnia a versenyt, hanem a feltörekvőkkel, Brazíliától Kínáig.
Marad az európai átlagot meghaladó bankadó
Az új magyar közteher-viselési rendszerben a bankoknak a jövőben is az európai átlagot meghaladó mértékű bankadót kell fizetniük – közölte Orbán Viktor miniszterelnök Magyarország tiszteletbeli konzuljainak V. konferenciáján, az Országházban. A kormányfőt a holland résztvevő kérdezte a pénzügyi szektor ügyében.
Orbán Viktor válaszában megismételte azt a kormányzati célkitűzést is, hogy növeljék a magyar tulajdonú pénzintézetek arányát. Ezért fontos az OTP megerősítése – dacára annak, hogy a tulajdonosi háttere nem teljesen magyar –, valamint a takarékszövetkezeti rendszer integrációja – mondta. Utóbbival kapcsolatban közölte: a takarékpénztári rendszernek 5 százalék a részesedése a magyar pénzpiaci rendszerből, ám „egy egyszerű átszervezéssel”, egy pénzügyi injekcióval, amelyről a kormány már döntött, ez felvihető 15 százalékra.
Tíz év alatt 350 ezren mentek el vendégmunkásnak az országból
A kormányfő az új-zélandi résztvevő kérdésére kifejtette: a népességarányokat nézve ez a szám Közép-Európában alacsonynak számít. Hangsúlyozta, nem egy sajátos magyar jelenségről van szó, és például Ausztriából tavaly többen mentek el, mint Magyarországról.
Szavai szerint akik ma elmennek Magyarországról, azok vendégmunkások, azért távoznak, mert máshol könnyebben tudnak boldogulni, több pénzt tudnak keresni. Közép-Európa-szerte egy elsősorban Németországba irányuló vendégmunkás-jelenség tapasztalható – fogalmazott, hozzátéve, hogy az alapvetően német központú „agyelszívás” szerinte „nem egy baleset”, hanem egy jól átgondolt stratégia következménye.
Újra a régió éllovasai lehetünk
2013-14-re Magyarország ismét a régió éllovasa lehet – mondta Orbán Viktor. Megismételte, hogy az idei gazdasági növekedés a „mértéktartók” által prognosztizált 0,5 százalék fölé is mehet, jövőre pedig kétszázalékos bővülést tervez a kormány a költségvetésben.
Orbán Viktor szólt arról is, hogy szerinte Magyarországnak a következő 15-20 évben nem az európai államokkal kell állnia a versenyt, hanem az európaiaknál jóval versenyképesebbnek bizonyuló feltörekvőkkel, Brazíliától Kínáig.
Megerősítette egyúttal azt a véleményét is, amely szerint liberális alapra nem lehet versenyképes gazdaságot építeni a jövőben. Ezért szerinte az új magyar alaptörvény egy egyensúlyi alkotmány, mert egyensúlyt teremt az egyén és a közösség érdekei között.
Megjegyezte azt is, az országnak az az érdeke, hogy kiegyensúlyozottabbak legyenek az exportkereskedelmi kapcsolatai, ezért is hirdették meg a keleti nyitást.
Az ország átszervezéséről azt is mondta: a megújításnak a közösség nyertese volt, ám természetesen vannak olyanok, akik ma a korábbiakhoz képest kevésbé előnyös helyzetben vannak, és ők is hallatják a hangjukat, hogy visszafordítsák az átalakításokat. „A Magyarországon történteket a saját nézőpontjukból értelmezőkre sem érdemes haragudni. Hazudnak, persze, ez kétségkívül igaz (...), de meglepődni ezen talán nem érdemes” – fogalmazott a miniszterelnök.
Ismét felidézte, hogy a magyar kormány úgy döntött, a jóléti állam helyett munkaalapú gazdaságot épít, majd elmondta: a 2010-es 1,8 millióval szemben ma már négymillió adófizető van, de a magyar gazdaság akkor lesz biztonságban, ha ez a szám eléri az ötmilliót. A munkaalapú szemlélettel kapcsolatban kitért a közmunkára, amelyről úgy vélte, „nekünk nem (...) grandiózus közmunkalogikában kell gondolkodni, hanem kicsi, az önkormányzatainkra alapozott, sokszínű közmunkarendszerben”.
Összegzése szerint a magyar egy innovatív gazdaságpolitika, amely nem tagadja meg a magántulajdon elsőbbségét, a piaci működés elveit, de tudomásul veszi, hogy csak ezekre hagyatkozva nem lehet kijutni a válságból. A kormányfő a gazdasági adatok alapján úgy látja, „a valóság velünk van”.
Magyarország eurorealista
Magyarország nem euroszkeptikus, hanem eurorealista szemléletet képvisel - mondta a miniszterelnök. A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország nem euroszkeptikus, egy ilyen politika ugyanis élesen szemben állna az ország ezeréves történelmi hagyományával.
Orbán Viktor ehelyett eurorealistaként jellemezte Magyarországot, amely – mint mondta – nem kíván csatlakozni azokhoz az államokhoz, amelyek szerint minden rendben van a kontinensen. Magyarország nem hajlandó elhallgatni a kedvezőtlen tendenciákat, ám teljes mellszélességgel kiáll az európai értékek mellett – jelentette ki a miniszterelnök.