Vízkereszt Jézus megjelenésének ünnepe

A katolikus egyház január 6-án tartja Vízkeresztet, amely ünnepen Jézus Krisztus megjelenésére emlékezünk. Ezen a napon a katolikus híveknek kötelező szentmisén részt venniük, mert a vízkereszt parancsolt ünnep – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel. Az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető az ünnep magyar elnevezése, és ezen a napon kezdődik a házszentelések időszaka is.



Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni, mint Jézus születésének és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának, Jézus keresztségének és a kánai menyegzőnek az ünnepe – írta az MKPK.

A II. vatikáni zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve. Jézus megkeresztelkedésének ünnepét a rákövetkező vasárnapon tartják. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház – olvasható a közleményben.

Hozzátették: a vízkereszt azért is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelések időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat, valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat.



 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!