Vagyonalap felállítását javasolja a Fidesz

A Fidesz javaslata alapján egy vagyonalapba vonnák be a brókerbotrányban érintett cégek vagyontárgyait, köztük „a hatalmukkal visszaélő" brókerek, felügyelőbizottsági tagok, könyvvizsgálók, valamint más felelősök magánvagyonát is, majd ebből a vagyonalapból kártalanítanák a károsultakat – erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt hétfőn az M1-nek nyilatkozva. A kormányfő hangsúlyozta: meg kell óvni a „kimenekítéstől" a kártalanítás alapjául szolgáló vagyontárgyakat.

Ha a parlament jövő kedden elfogadja az erről szóló törvényjavaslatot, egy napon belül megszületnek a végrehajtási rendeletek, és azonnal megkezdődhet a vagyontárgyak zár alá vétele – közölte Orbán Viktor.

A brókerek visszaéltek a pénzügyi hatalmukkal, a károsultak száma pedig meglehetősen nagy, ezért nincs vesztegetnivaló idő, meg kell hozni azokat az intézkedéseket, amelyekkel meg lehet óvni a „kimenekítéstől" a kártalanítás alapjául szolgáló vagyontárgyakat – mondta a kormányfő, a Fidesz elnöke.

„Ilyenkor az szokott történni (...), hogy azok, akik kicsalták az emberek pénzét, valahogy mindig megússzák. Azért tudják megúszni, mert valahogy az a vagyon, amelyből kártalanítani lehetne az embereket, kézen-közön ilyenkor el szokott tűnni: tág tere nyílik a jogászkodásnak, és mire a kormány vagy a felügyeleti szervek intézkednének, kiderül, már nincsenek is meg a vagyontárgyak" – fogalmazott Orbán Viktor.

A Fidesznek a kormány által is támogatott javaslata éppen azt célozza – folytatta a miniszterelnök –, hogy ez ne fordulhasson elő, és azonnal vonják be egy vagyonalapba ezeket a vagyontárgyakat, ideértve „a hatalmukkal visszaélő" brókerek, felügyelőbizottsági tagok, könyvvizsgálók, valamint más hibázók, felelősök magánvagyonát is. E vagyonalapból kártalanítanák azokat, akiknek eltűnt a pénze „ebben az évtizedes korrupciós visszaélésben" - mondta.

Ha az ellenzék is támogatja, a parlament már jövő kedden szavazhat a törvényjavaslatról, majd egy napon belül megszületnek a végrehajtási rendeletek, s azonnal megkezdődhet a vagyontárgyak zár alá vétele, a magánvagyonok bevonása a kártalanításba – közölte Orbán Viktor.

A kormányfő megismételte: a legfontosabb, hogy a felelősök ne úszhassák meg, és ne úgy végződjön ez a történet is, mint az elmúlt húsz évben szinte minden hasonló pénzügyi visszaélés végződött.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!