Választási honlapot indított a Fidesz

A Fidesz új választási oldalán az érdeklődők többek között megismerhetik a párt jelöltjeit, önkéntesnek jelentkezhetnek, tájékozódhatnak az adományküldésről , valamint választással kapcsolatos hírek is olvashatók, és több videó is megtekinthető, például Orbán Viktor országértékelő beszéde, illetve a közelmúltbeli televíziós interjúi. Ezen felül megtalálható az oldalon a Fidesz-elnökség tagjainak elérhetősége, és a közeljövő eseményeiről, rendezvényeiről is tájékozódhat az érdeklődő.

A portálon Orbán Viktor pártelnök üzenete is olvasható, amelyben azt írja, Magyarország változás előtt áll, ő pedig arra vállalkozik, hogy az emberekkel együtt egy teljesen új fejezetet nyissanak az ország életében. Hangsúlyozza, hogy a választásokig hátralévő időszakban a Fidesz szeretné minden magyar emberhez közvetlenül eljuttatni a remény üzenetét. Ebben a munkában minden segítő kézre és minden támogató forintra szükségük van, ezért arra kéri a honlapra látogatót, legyen segítségére támogatóként abban, hogy a közös célt, a változást együtt véghezvihessék.     

Az önkéntestoborzó menüpontban Kubatov Gábor pártigazgató buzdítása olvasható, amelyben sorsfordító választásról ír, amelyet szerinte nem az óriásplakátok és a televíziós hirdetések, hanem azok a változásért elkötelezett emberek fognak eldönteni, akik segítségével a Fidesz kapcsolatba kerül a többi választóval. A politikus arra kéri a látogatót, ha módjában áll, segítse a Fidesz kampányát, mint írja: mindössze 3-4 napot kérünk az elkövetkezendő négy évért cserébe!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!