Valótlan adatokat közölt a kormány

A költségvetés decemberi elfogadása előtt a parlamenti képviselőkkel a költségvetési vitában valótlan adatokat, „teljesen mellélőtt elemzéseket” közölt a kormány – mondta Orbán Viktor a közrádióban. Az IMF-hitel kapcsán kijelentette: a napokban került nyilvánosságra az utolsó, eddig titokban tartott adat, miszerint mi magasabb kamatot fizetünk, mint a tőlünk keletebbre eső ázsiai országok. A szerinte válságból válságba sodródó kormányzás kapcsán aláhúzta: „Nem a Fideszen múlik, hogy a parlamentet nem sikerül föloszlatni.”

A Fidesz elnöke szerint nem csoda, hogy két hét alatt összeomlott a büdzsé, de azt csak Magyarországon kell újratervezni. A többi országban ugyanis előre látták a helyzet súlyosságát, amit a Fidesz a parlamentben is hangoztatott.

Orbán szerint felháborító, hogy az IMF-hitelt igénylő országok közül a magyar kormány vett fel a legmagasabb kamattal kölcsönt. Azt ugyanis nem a kabinetnek kell visszafizetnie, hanem az adófizetőknek. A polgári kormány miniszterelnöke föltette a kérdést, vajon az MSZP az országnak, vagy saját magának vett-e föl hitelt. A kölcsön 17 hónapos futamideje ugyanis épp 2010 áprilisában, a következő parlamenti választáskor jár le.

Megjegyezte: „Én azt tudom mondani, hogy büszke voltam, elsősorban az országra, másodsorban a polgári kormányra valamikor a 2000. év elején, amikor sikerült két év kemény munkájával egy olyan helyzetet előidéznünk, hogy fölmondhattuk a megállapodást az IMF-fel.”

A hitelről kifejtette: a napokban került nyilvánosságra az utolsó, eddig titokban tartott adat, miszerint mi magasabb kamatot fizetünk, mint a tőlünk keletebbre eső ázsiai országok. „Az, hogy Magyarország, egy európai uniós tagállam ma rosszabb feltételekkel jusson IMF válságkezelő hitelhez, mint néhány, a harmadik világhoz sorolt ázsiai ország, ez egész egyszerűen olyan gyászos képet fest Magyarországról, hogy az ember nehezen találja meg a megfelelő szavakat. Föl vagyok háborodva és dühös vagyok azon, ami ma Magyarországon és Magyarországgal történik” – húzta alá Orbán.

A legnagyobb ellenzéki párt vezetője azt mondta: a Fidesz nem törődött bele abba, hogy nem lesz 2010 előtt kormányváltás, de kénytelen együtt élni ezzel. „Nem a Fideszen múlik, hogy a parlamentet nem sikerül föloszlatni. Szám szerint ugyan az SZDSZ, az MDF és a Fidesz, akik ellenzékinek mondják magukat, többségben vannak, de amikor eljön a pillanat, és erről dönteni kell, akkor hol az MDF-fel, hol az SZDSZ-szel sikeres megállapodást köt az MSZP, így mindig továbbevickél a politikai masinéria, a politikai gépezet a korábban megszokott, egyébként válságból válságba vezető úton” – fogalmazott.

Ferencváros: fény az alagút végén?

1990 óta nem emlékszem rá, hogy jobboldali párt, polgári erő baloldal által tulajdonolt mandátumot időközi választáson megszerzett volna. Ez az első alkalom most Ferencvárosban, amikor karnyújtásnyi közelségbe került ennek a lehetősége – hangoztatta Orbán a rádió riporterének megfogalmazása szerint „a Ferencvárosban Fidesz-győzelemmel, de föltűnő választói érdektelenség mellett” zajló, időközi országgyűlési választás első fordulója kapcsán.

Hogy mindez ráadásul még Budapesten történik, az pedig különösen aláhúzza ennek a fontosságát, hiszen Budapest volt hosszú időn keresztül a mostani kormánykoalíció támogatását elsősorban biztosító hátország, ami, úgy látom, változófélben van – folytatta a pártelnök.

Az alacsony részvételre vonatkozó kérdésre azt válaszolta, meglepte ez a jelenség, hiszen az időközi önkormányzati választásokon az elmúlt másfél-két évben rendre rendkívül magas volt a részvétel, ám nem tartotta elfogadhatónak azt a magyarázatot, hogy az emberek mindkét táborból kiábrándultak volna.

Küzdőképes embereket küldene a Fidesz Brüsszelbe

Az egész magyar politikai elitnek ma az a problémája, hogy nem elég küzdőképes. Én ülök a parlamentben, figyelem a cselekvésre ítélt és cselekvésre kötelezett politikusokat, elsősorban MSZP-seket, akiknek elszántan kellene harcolniuk az ország érdekében, és látom, hogy se kedvük, se erejük, se kitartásuk, talán lelkierejük sincs hozzá, talán a helyzetet sem pontosan értik, mintha minden ugyanúgy mehetne tovább, mint ahogy eddig ment. Az Európai Parlamentbe nekünk olyan képviselőket kell küldeni, ez volt a jelöltállítás első számú elve, akik küzdőképes emberek, akik tudnak harcolni Magyarországért – taglalta Orbán az európai választásokkal kapcsolatos álláspontját.

Bár a személyi változásokra kitérő választ adott, Orbán nem hagyott kétséget afelől, hogy kabinetfőnöke, Deutsch Tamás esetleges európai képvislői megbízatása esetén nem láthatja el ezt a feladatot Brüsszelből. „Február 1-jétől egyébként nemcsak e tekintetben lesz változás, hanem egy teljesen új irányítási rendszerben fog majd a Fidesz működni” – jelezte a pártelnök.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!