Vannak még dolgok amiket el kell sikálni

- A Gyurcsány kormány államcsőd és ország csőd közeli állapotba sodorta az országot, története a kudarcok története, ezekbe a kudarcokba bukott bele Gyurcsány Ferenc - fogalmazott szokásos heti interjújában a pártelnök a semjenzsolt.hu oldalon. Hozzátette: az MSZP azonban nem akarja kiengedni markából a hatalmat, részint mert van még mit eltüntetni az állami és nemzeti tulajdonból, részint pedig mert ők sem számítottak ilyen gyors összeomlására és vannak még dolgok amiket el kell sikálni.

Szerinte ezért jött létre pártkatonákból álló kormány, ami politológiailag irracionális, de a zsákmányszerzés szempontjából racionális, az ország számára pedig katasztrófa. Ez ugyanaz az MSZP-SZDSZ kormány, mint ami 2002 óta országol, pontosan ugyannak a titkosszolgálati és ugyanannak a pénzügyi érdekcsoportnak a kormánya.

Bajnai Gordon esetében nevetséges szakértelemről beszélni. Alkalmatlan, mert a mostani csőd az ő nevéhez is kötődik, méltatlan pedig azért, mert saját frakciótársa tanúsága szerint emberi életek száradnak a lelkén - erősítette meg a parlamenti beszédében elmondottakat Semjén Zsolt.

A pártelnök-frakcióvezető elmondta azt is: büszke arra, hogy több mint ötszáz civil szervezet és a mögöttük álló népnek a politikai akaratát képviselhette a magyar országgyűlésben. Hozzátette: a népképviseletnek éppen az a lényege, a nép szavának hangot adni az országgyűlésben. Ez a népakarat minden szociológiai kutatás szerint megfelel a magyar nép többségi politikai akaratának, és egyébként alapvetően egybeesik a Kereszténydemokrata Néppárt, és az én személyes álláspontommal is - szögezte le.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!