A vasárnapi pihenőnap bevezetése egy elvi döntés

A kormány következetesen kitart a vasárnapi foglalkoztatás tilalma mellett – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. A héten több lap is beszámolt arról, hogy egy balatoni CBA piaccá nyilváníttatta magát az önkormányzatnál - mert a piacok nyitva lehetnek vasárnap is -, miután előcsarnokában termelői piacot nyitott, ahol azonban csak egyetlen termelő árult málnát.

Kovács Zoltán az M1-en azt mondta, „minden ilyen próbálkozást le kell törni”, egyúttal kijelentette: a konkrét esetet nem is érti, mert egy 175 négyzetméteres boltról van szó, amelynek meg lett volna a lehetősége, hogy törvényes módon működhessen. Hozzátette: a kormányhivatalok vizsgálják az eset körülményeit, a jogszabályok alkalmazását, adott esetben annak szükségességét, hogy kell-e azokon módosítani.

A kormányszóvivő azt mondta: a vasárnapi pihenőnap bevezetése egy elvi döntés, amely mellett kitart a kormány. A tapasztalatokat az év második felében fogják elemezni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!