A Vatikánban befejeződött a családokról szóló püspöki szinódus

A közelmúltban fejeződött be a Vatikánban a nagy figyelemmel kísért püspöki szinódus, aminek témája volt a család szerepe az egyházban és a világban. A záródokumentum legfontosabb gondolatai – amelyek találkoznak törekvéseinkkel –  azt üzenik a politikai és társadalmi élet képviselőinek, hogy tegyenek meg mindent a házasság és a család védelmében.

A kereszténydemokraták elkötelezettek a családok támogatása iránt. Ennek érdekében több intézkedést kezdeményeztünk vagy erőteljesen támogattunk, többek között a családi adókedvezményt, a gyes, gyed eredeti állapotának visszaállítását, az Alaptörvény ide vonatkozó részeit, a nők kedvezményes nyugdíjba vonulásának lehetőségét, a gyermek étkeztetés kiterjesztését, stb.

A szinódus – amikor megértéssel fordul a különböző élethelyzetben lévők felé –  megerősíti az egyház hagyományos tanítását a házasságról, ennek alapja a férfi és a nő azonos emberi méltósága, de különböző természete, amely a házasságban válik életadó közösséggé.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!