Végső búcsút vettek Kuzma Lászlótól

Örök nyugalomra helyezték Kuzma László kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt a barcsi temetőben. A politikust családtagok, barátok, kollégák kísérték utolsó útjára, ravatalánál búcsúbeszédet mondott politikustársa, Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, a Fidesz-KDNP frakciószövetség társelnöke.

A Kereszténydemokrata Néppárt mély megrendüléssel fogadta szerda reggel a hírt, hogy életének 50. esztendejében elhunyt Kuzma László, a KDNP országgyűlési képviselője.

Kuzma László 1960-ban született Nagykanizsán. 1998-tól 2002-ig a Somogy Megyei Önkormányzat közgyűlésének tagja, valamint az oktatási, közművelődési és tudományos bizottság elnöke volt. A 2002. évi országgyűlési választásokon a Fidesz-MDF jelöltjeként szerzett parlamenti mandátumot. Az oktatási és tudományos állandó bizottság tagja volt. 2006-ban a Somogy megyei területi listán került az Országgyűlésbe, és a KDNP képviselőcsoportjának tagja volt.
    
Kuzma László 1978-ban a barcsi Vízépítési és Vízgazdálkodási Szakközépiskolában érettségizett. 1984-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán szerzett oklevelet. Ezt követően a barcsi Erdészeti és Vízügyi Szakközépiskola tanáraként dolgozott, és 1990-ben másoddiplomát szerzett mérnöktanári szakon.
   
Társszerzője volt a környezetvédelmi technikus tantervnek és a Környezetvédelem II. tankönyvnek. 1993-tól Green Pannónia Alapítvány kuratóriumi tagja és 1999-től a Barcs Város Közbiztonságáért Alapítvány kuratóriumi elnöki feladatokat is ellátta.
    
Kuzma Lászlót az Országgyűlés, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és Somogy megye közgyűlése saját halottjának tekinti. Részvétét fejezte ki a halálhír kapcsán az MSZP nevében Mesterházy Attila parlamenti frakcióvezető és a Magyar Demokrata Fórum részéről Herényi Károly elnökhelyettes.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!