Vegyük komolyan az oktatást!

A Kereszténydemokrata Néppárt ezúton szeretné világossá tenni mindenki, de főképp azok előtt, akik a közvéleményt tájékoztatják, hogy Hoffmann Rózsa, a KDNP országgyűlési képviselője és oktatáspolitikusa nem a magánvéleményét közölte akkor, amikor a pedagógusok munkájával kapcsolatban egy külső, objektív szakmai ellenőrzési-értékelési rendszer kiépítéséről beszélt, hanem a párt oktatáspolitikai elképzeléseit ismertette.

A képviselő asszony továbbra is fenntartja, hogy ez a rendszer alkalmas arra, hogy megerősítse a jó gyakorlati munkát, fokozza ezáltal a pedagógusok biztonságérzetét, egyben alkalmas arra is, hogy kiszűrje és javítsa a gyengét. Logikus következmény, hogy attól a pedagógustól, aki nem akar, vagy nem képes fejlődni, barátsággal el kell búcsúzni.

Szeretnénk világossá tenni továbbá, hogy Hoffmann Rózsa ezen elképzelése egybecseng több ezer gyakorló tanár, oktatási szakember illetve szülő véleményével, és az elmúlt időszakban több oktatási konferencián is megméretett.

Azoknak, akikhez a képviselő asszony által elmondottak egyes politikusok vagy sajtóorgánumok által átszínezve, elferdítve jutottak el, szeretnénk a következőkre fölhívni a figyelmüket:

Ki műttetné meg magát egy sarlatánnal?

Ki építtetné a házát egy kontárral?

Ki bízná a vagyonát egy tolvajra?

Gyermekeink is érnek legalább annyit, mint a házunk, a pénzünk, az egészségünk.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!