Verhetetlen a Fidesz–KDNP

Továbbra is magabiztosan vezet legfőbb riválisaival szemben a Fidesz–KDNP – derül ki az Iránytű Intézet legfrissebb felméréséből. Az összes megkérdezett körében a Fidesz–KDNP támogatottsága 22 százalékos. A kutatásból az is kiderült, hogy a részvételüket biztosra ígérő, pártot választani tudó választópolgárok körében a kormánypártok támogatottsága 49 százalékos.

A kormányzó pártszövetséget a Jobbik követi 10 százalékkal. Az MSZP 8 százalékos támogatottságot élvez, a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt–PM Szövetség 4 százalékon, az LMP 3, a DK pedig 2 százalékon áll a teljes népesség körében – tették hozzá.

Kutatásukból az is kiderült, hogy a részvételüket biztosra ígérő, pártot választani tudó választópolgárok körében a kormánypártok támogatottsága 49 százalékos. A Jobbik 20 százaléknyi voksra számíthat, amivel jelenleg a legerősebb ellenzéki párt. Az MSZP 15 százalékon, az Együtt–PM Szövetség 7, az LMP és a DK 4-4 százalékon áll – olvasható a kutatásban.

Abban az esetben, ha a biztos szavazók közötti támogatottsági adatokat a Karácsony Gergely-féle mandátumszámítási modellbe írjuk, akkor a Fidesz–KDNP a képviselői helyek 75,88, a Jobbik 11,56, az MSZP 8,54, az Együtt–PM Szövetség 4,02 százalékát szerezné meg. Ha végül mégis megvalósulna a közös baloldali lista (MSZP–Együtt–PM–DK), akkor a kormánypártok a mandátumok 72,86, a balliberális szövetség 15,58 százalékát szereznék meg, a Jobbiknak meg kellene elégednie a képviselői helyek 11,56 százalékával.

Elsöprő Fidesz–KDNP-fölény

Április végén az Iránytű Intézet még arról számolt be, hogy a pártot választani tudó biztos szavazók között is szignifikáns a Fidesz–KDNP előnye. Ebben a körben a válaszadók 48 százaléka támogatná a kormánypártokat, az ellenzéki oldalon – ha külön-külön vizsgáljuk az egyes szereplőket – a Jobbik örvend vezető pozíciónak 21 százalékos támogatottsággal, majd a szocialisták következnek 15 százalékkal. Három évvel a kormányváltást követően továbbra is az MSZP a leginkább elutasított párt Magyarországon, a kormánypártok és a Jobbik gyakorlatilag fej fej mellett áll egymás mellett – derült ki az intézet kutatásából.

Az augusztusi összesített közvélemény-kutatási adatok alapján a Fidesz–KDNP még teljes körű ellenzéki összefogás esetében is megszerezné a mandátumok több mint 70 százalékát. A múlt havi közvélemény-kutatások alapján is magabiztosan vezet a Fidesz–KDNP, ami azt jelenti, hogy a kormánypártok már 85 hónapja állnak a népszerűségi listák élén. Az MSZP és az Együtt–PM Szövetség közösen sem közelíti meg a kabinet pártjainak a támogatottságát. A rendszerváltás óta egyszer sem volt példa arra, hogy a következő választások előtt ennyivel a kormány vezessen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!