Vissza kell adni a döntés lehetőségét az embereknek

A kisebbségi kormány nem tudja kivezetni a válságból az országot, mert nincs meg az ehhez szükséges társadalmi támogatottsága és stabil parlamenti többsége – mondta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnök-frakcióvezetője Szegeden, a helyi KDNP új székházának avatóünnepségén.

„Minden hét, minden hónap veszteség az ország számára, amivel eltolódik az új parlamenti választások kiírása”, a jelenlegi helyzetre az új parlamenti választások kiírása az egyetlen megoldás, vissza kell adni az emberek kezébe a döntés lehetőségét – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.

A kisebbségi kormány agóniáját – azonkívül, hogy „Gyurcsány Ferenc betegesen ragaszkodik a hatalomhoz” – azért húzzák, mert „megpróbálják eltüntetni a maradék állami vagyont”. Az országot fenyegető egyik legnagyobb veszély az, hogy a kormány igyekszik privatizálni a regionális vízműveket, ezen keresztül a vízkészletet, valamint az állami erdőket – jelentette ki a pártelnök.

A Kereszténydemokrata Néppárt egyik legfontosabb jelenlegi feladatának tartja, hogy ezt elsősorban a parlamentben, de ha így nem sikerül, akkor közvetlenül a néphez fordulva megakadályozza – hangsúlyozta Semjén Zsolt.

„Amennyiben a KDNP kormányzati pozícióba kerül, azon leszünk, hogy visszavegyük állami tulajdonba mindazon dolgokat, amelyek a nemzet szuverenitása és az emberek alapvető ellátása szempontjából meghatározó jelentőségűek” – mondta a KDNP elnöke.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!