Volt beosztottja szerint Gyurcsány hazudott

Nem mondott igazat Gyurcsány Ferenc csütörtöki tanúvallomásában – reagált a Magyar Hírlapnak a sportminisztérium egykori, kábítószerügyekben illetékes helyettes államtitkára, Topolánszky Ákos. Szerinte a bukott kormányfő, állításával ellentétben, sportminiszterként igenis beleszólt a pályázati pénzek elosztásába. Hozzátette: minden, amit a volt sportminisztert mondott, őt minősíti, hiszen nyilvánvaló működési módokat letagadott a bíróság előtt.

„Egyedi ügyekben nem voltam fogékony a tárgyalásra. Az én miniszterségem alatt a felküldött, beterjesztett előterjesztéseken változtatás nem volt” – állította eskü alatt a bíróságon Gyurcsány Ferenc. Ennek élesen ellentmond az az eset, amely például a drogprevenciós pénzek elosztásánál történt. A területet felügyelő Topolánszky Ákos 2007-ben úgy nyilatkozott a HVG-nek: „Gyárfás Tamás részére kellett volna négymillió forintot juttatnom. (...) Neki illett adni, tudta mindenki. Egy drogprevenciós médiaműsor tervével a kábítószerügyi pályázatokon is jelentkeztek. Ilyen esetekben egy szakértői bizottság végezte el az értékelést, és én ezt a listát változtatás nélkül továbbítottam aláírásra a minisztérium politikai vezetésének. A bizottság úgy értékelte, hogy a Gyárfás-féle anyag szakmailag nem megfelelő, és lepontozta. Amikor a döntés nyilvánosságra került, Gyurcsány felhívott telefonon, és elmondta, mennyire kellemetlen neki, mert Gyárfás engem nála feljelentett többoldalas, kézzel írott levélben, reklamálva, hogy nem kapta meg azt az összeget, ami neki jár. Végül ismereteim szerint Gyárfás később megkapta a pénzt. Én ugyanis továbbra sem voltam hajlandó a kifizetésre, utódomnak (...) azonban már nem volt lehetősége a miniszteri kérést elutasítania.”

– Fenntartom a Gyárfás Tamáshoz köthető pályázati elbírálással kapcsolatos állításomat – mondta a lapnak Topolánszky Ákos. A sportminisztérium korábbi helyettes államtitkára Gyurcsány Ferenc csütörtöki tanúvallomását úgy értékelte: minden politikusnak saját magának kell felelősséget vállalnia szavai hiteleségéért. Minden, amit a volt sportminisztert mondott, őt minősíti, hiszen nyilvánvaló működési módokat letagadott a bíróság előtt – jelentette ki Topolánszky, majd megjegyezte, Gyurcsány nem mondott igazat, mert a miniszter befolyásolta a támogatási politikát, így volt ez az ő időszakában és elődeinél is.

+

Zárt, világos mechanizmus alapján, miniszteri befolyás nélkül született pályázati elbírálásokról beszélt Gyurcsány Ferenc csütörtöki tanúvallomásában a Zuschlag-perben. Az egykori sportminiszter, volt kormányfő azt mondta: Hatáskörömbe, ha jól emlékszem, egyáltalán nem tartoztak a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram tanácsának ügyei. A Gyermek- és Ifjúsági Konferencia (GYIK) rendkívül botrányos körülmények között, csak második nekifutásra alakulhatott meg 2003 decemberében. Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökeként jelen volt a 2003-as ülésen, amelyen Zuschlag is részt vett. Az eseményekről Rétvári utólag így nyilatkozott: a GYIK megalakulásának Gyurcsány Ferenc volt az értelmi szerzője, Zuschlagra csak a végrehajtás feladatai jutottak. Miután megalakult a GYIK, Gyurcsány együttműködési megállapodást írt alá a szervezettel. A GYIK kulcsszereplő lett a pénzelosztásban, az ifjúsági pénzeket pályázati úton lehetett lehívni a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogramtól.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!