Voltaképpen ki irányítja Magyarországot?

A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint magyarázatra szorulnak – az adófizetők  pénzéből fizetett – Gréczy Zsolt, a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsadójának tegnapi blogbejegyzésében olvasható kijelentései, melyek azt sugallják, hogy Magyarországot továbbra is Gyurcsány Ferenc irányítja a Szemlőhegy utcai Apró-villából. Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője közleményében azt írja,: érdeklődve várják Gréczy tájékoztatását, hátha azt is megosztja a magyar közvéleménnyel, vajon miben tekinti Putyin tárgyalópartnerének a hivatalától megválni kényszerült miniszterelnököt. Mert ha bármiben is annak tekinti, amennyiben egyáltalán tekinti, az nagyon messzire vezet. Vissza a kommunizmusba.

„Gyurcsány Ferenc Moszkvába látogatott Vlagyimir Putyin miniszterelnök meghívására. Mindez három nappal azután történt, hogy Orbán Viktor összefutott az orosz kormányfővel egy rendezvényen. Ez utóbbiról csak a Fidesz elnöke számolt be valami új alapokra helyezendő hablattyal. Fotó nincs. Az előbbit viszont fotóval dokumentálja Putyin hivatalos (!) miniszterelnöki honlapja. Meglehet, Putyin úgy gondolja az új alapokat, hogy az a régi legyen, vagyis Gyurcsány Ferencet tekinti tárgyalópartnernek.”

A fenti mondatok Gréczy Zsolt tegnapi blogbejegyzésében olvashatók. A Miniszterelnöki Hivatal főtanácsadójának elszólása azt jelenti, hogy Magyarországot továbbra is Gyurcsány Ferenc irányítja a Szemlőhegy utcai Apró-villából. Gréczy Zsolt bizonyosan tisztában van a helyzettel, hiszen ő tudottan a bukott miniszterelnök nagyon közeli munkatársa.

A blogbejegyzés választ ad arra az utóbbi időben a nyilvánosságban fölmerült kérdésre: voltaképpen ki kormányoz itt, Gyurcsány-e vagy Bajnai?

Ezek után érdeklődve várjuk Gréczy következő írását, hátha azt is megosztja a magyar közvéleménnyel, vajon miben tekinti Putyin tárgyalópartnerének a hivatalától megválni kényszerült miniszterelnököt.

Mert ha bármiben is annak tekinti, amennyiben egyáltalán tekinti, az nagyon messzire vezet. Vissza a kommunizmusba – olvasható Halász Zsuzsa, a Kereszténydemokrata Néppárt szóvivője által kiadott közleményében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!