A záhonyi kapu egyre jobban képes betölteni a feladatát

A kormány kiemelten kezeli Záhonynak, a Kelet kapujának és térségének fejlesztését – jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter a Transit-Speed Kft. 2,2 milliárd forint összértékű logisztikai beruházásának átadásán Mándokon. Seszták Miklós hangsúlyozta: a magyar gazdaság, ipar, kereskedelem és idegenforgalom szempontjából kulcsfontosságú, hogy ennek a kapunak nagy legyen a logisztikai áteresztőképessége, és az ott működő cégek szolgáltatásai vonzóvá tegyék a térséget.

A miniszter az átadáson bejelentette, hogy a tervek szerint egy-két hónapon belül három jelentős ukrán befektető cégcsoport fog letelepedni a záhonyi magyar-ukrán határtérségben. Az egyik a fényeslitkei ipari-logisztikai parkban, a másik Zsurk környékén, a harmadik pedig a kisvárdai területen hozza létre telephelyét.

Szavai szerint a most átadott beruházás jól példázza, hogy a záhonyi kapu egyre jobban képes betölteni a feladatát. A térség komplex gazdaságfejlesztési programjához hasonlóan számos közúti és vasúti fejlesztés valósított, vagy valósít meg a kormány ebben a régióban, amelynek legfontosabb eleme az M34-es autópálya Vásárosnamény és Záhony közötti szakaszának megépítése lesz – ismertette Seszták Miklós, emlékeztetve arra, hogy az ehhez szükséges kormánydöntés már tavaly megszületett. Ez a döntés nagymértékben hozzájárul a környék településeinek versenyképességéhez, hiszen a gyorsforgalmi út esélyt ad a vállalkozásoknak, új befektetőt hoz a régióba és növeli a térség idegenforgalmi vonzerejét. Elmondta, az új társaságok mellett fontosak az olyan, családi vállalkozásként régóta működő, a helyieknek biztos megélhetést adó vállalatok, mint a Transit-Speed Kft.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!