A zánkai gyermek és ifjúsági táborban üdülhetnek az árvízkárosultak gyermekei, a karitatív szervezetek pedig állami támogatásban részesülnek – jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási és Soltész Miklós szociális államtitkár közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Az oktatási államtitkár elmondta, hogy az árvizek miatt kitelepített családok gyermekeit egész nyáron folyamatos turnusokban, több ágyas szobákban helyezik el a zánkai táborban. Az első turnusban 190 gyermek vesz részt, a többi településen még folyik a szervezés az iskolák segítségével. Közlése szerint a programra a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gyermekvédelmi Központban vagy a info [kukac] oh.gov.hu (info[at]oh[dot]gov[dot]hu) címen lehet jelentkezni.
Hoffman Rózsa beszélt arról is, hogy eddig 12 olyan település volt, ahol előbb kellett bezárni a tanévet az árvíz miatt - az intézkedés néhány száz gyermeket érintett. Hozzátette, hogy az árvízi helyzet miatt megismétlik a szóbeli felsőszintű érettségit, amelyen tíznél több borsodi fiatal vehet részt. A pótérettségit hétfőn tartják azoknak, akik nem tudtak eljutni az emeltszintű szóbeli érettségire.
Soltész Miklós szociális államtitkár bejelentette, hogy azonnali különtámogatást nyújtanak a karitatív szervezeteknek. Eszerint a Baptista Szeretetszolgálat kétmillió, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hárommillió, a Magyar Vöröskereszt szintén hárommillió, a Katolikus Karitász tízmillió és az ökumenikus segélyszervezet is tízmillió forintot kap az államtól.
Közölte azt is, hogy megkezdték a Vám- és Pénzügyőrség raktárában lévő lefoglalt ruhaneműk és műszaki cikkek kiosztását a rászorulóknak.