Zárjuk le a posztkommunista korszakot!

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség kegyelettel emlékezik meg a kommunizmus áldozatairól, a társadalom minden rétegéből származó hősökről, akik közül sokan életüket áldozták hazájukért a sok évtizedes kommunista diktatúra napjaiban. 

Meggyőződésünk, hogy a tömeggyilkos önkényuralmi rendszerek örökségének elutasítása a huszonegyedik század európai politizálásának alapvető közös nevezője kell, hogy legyen.  

Éppen ezért mi, fiatal kereszténydemokraták bízunk abban, hogy a 2010-es évben a kommunista diktatúra utódpártja, amelyik az elmúlt években ismét katasztrofális állapotba sodorta Magyarországot, végleg eltűnik a kormányzati hatalom közeléből. Szeretnénk végre olyan országban élni, ahol a diktatúrából örökölt politikai reflexek nem részei a mindennapoknak.  

Határozott álláspontunk továbbá, hogy Magyarországnak nincsen szüksége semmiféle olyan politikai formációra, amelyik akár szóbeli megnyilvánulásaiban, akár külsőségekben önkényuralmi rendszer emlékét idézi.

A 2010-es esztendő komoly esélyt nyújt arra, hogy a választók akaratából Magyarországon olyan időszak kezdődjön, amelyben egy távlatokban gondolkodó, európai színvonalú, a nemzeti érdekeket szem előtt tartó, hozzáértő kormányzás mellett a szélsőséges gondolkodás jelentéktelen tényezővé válik, és végre véglegesen szakíthatunk a kommunizmus örökségével.

Olyan Magyarországon szeretnénk élni, ahol az önkényuralom, a diktatúra módszereit és beszédmódját kizárólag a történelemkönyvek lapjairól ismerhetjük.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!