Zavartalanul folynak az érettségi viszgák

Az idei érettségik eredményeiről és tapasztalatairól számolt be a Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár napirend előtt az Országgyűlésben, hangsúlyozva, hogy az érettségi botrányok megszűntek, a rendszer stabilan működik. A kereszténydemokrata oktatási szakpolitikus hangsúlyozta: 2005-ben indult el az érettségikkel kapcsolatos változás, ami mára megszilárdult, és szemben az indulás éveivel, az érettségi botrányok megszűntek, stabil, jó rendszer működik, biztonságosan.

Az államtitkár az idei, még zajló érettségikről szólva elmondta: 84.500 fiatal jelentkezett érettségi vizsgára, közülük 81.500-an kezdték meg az írásbeliket, ebből 72 ezer a nappali tagozatos diák. Ugyanakkor összesen 133 ezer fiatal tett valamilyen vizsgát, hiszen pótló ismétlő, szintemelő, javító vizsgákra is van lehetőség. Örvendetesnek tartotta, hogy 2011-ről 2012-re 22 százalékkal, idén pedig további 5 százalékkal nőtt azok száma, akik emelt szintű vizsgát tesznek.   

A kereszténydemokrata oktatási szakpolitikus hangsúlyozta: 2005-ben indult el az érettségikkel kapcsolatos változás, ami mára megszilárdult, és szemben az indulás éveivel, az érettségi botrányok megszűntek, stabil, jó rendszer működik, biztonságosan.

Jelezte: távlati céllal hozzákezdtek egy érettségi-felvételi reform kidolgozásához, aminek a célja, hogy megőrizze a rendszer előnyeit, de csökkentse az adminisztrációt és a "horribilis" költségeket, ugyanakkor a változás kezdetének legkorábbi időpontja nem lehet előbb, mint 2017. Az államtitkár köszöntet mondott a felkészítő tanároknak, gratulált a szép érettségi eredményt elért fiataloknak és szüleiknek is.

Tóbiás József az MSZP nevében az érettségiző diákok mellett minden pedagógusnak is gratulált, akik az „államosítás összes anomáliája mellett” képesek voltak felkészíteni a fiatalokat az érettségi vizsgára.

Pállfy István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője úgy értékelte: a mostani érettségi is bizonyíthatja, hogy sikeres a köznevelés átalakítása, és anomáliák csak az ellenzéki padsorokban vannak. Idén nem volt botrány, illetve interneten keringő kérdéssor.

A Jobbik részéről Farkas Gergely szomorúnak tartotta, hogy már annak is örülni kell, ha zökkenőmentesen zajlanak az érettségik.

Apáti István (Jobbik) arról beszélt, hogy egyes gázszolgáltatók a rezsicsökkentést kompenzálandó visszaélésszerűen azt próbálják rábizonyítani a fogyasztókra, hogy a lopják a földgázt, és ezért több százezer forintos kötbért követelnek rajtuk.   

 Fónagy János, a fejlesztési minisztérium államtitkára elismerte, hogy az utóbbi időben – mintegy a „rezsicsökkentés retorziójaként” – az ország egyes részeiben, egyes szolgáltatóknál valóban felerősödtek az ilyen esetek. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörét kibővítették többek között az ilyen szolgáltatói magatartások feltárása és a szankcionálása érdekében. Jelezte, hogy egy közszolgáltatási törvény jelentene megoldást arra, hogy a szolgáltatók és a fogyasztók közötti egyensúly meglegyen, és ennek a jogszabálynak a kidolgozását megkezdték.

Simicskó István KDNP-s képviselő arról beszélt, hogy a hétvégén kutya világkiállítást rendeztek Budapesten, ahová 71 országból, több mint 26 ezer kutyát neveztek, sokkal többet, mint a tavalyi, Ausztriában rendezett világkiállításra. Az államtitkár a magyar ebtenyésztést méltatva hozzátette: a jól szervezett ötnapos rendezvényre több mint 100 ezer ember látogatott ki.   

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára köszönetet mondott a szervezőknek, és felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kinológia teljes mértékben átalakult az elmúlt egy évben, amikor egy több évtizede húzódó vita végére tettek pontot a két magyar ebtenyésztő szervezet közötti tárgyalás megteremtésével. Az államtitkár gratulált a világkiállítás győztes magyar kutyájának is, az óangliai juhász Jimmy-nek.   

Tóbiás József (MSZP) arra kérte a kormányt, hogy ne engedje az Országgyűlés elé a szociális temetésről szóló javaslatot, mert az szerinte embertelen és megalázó.

Fónagy János államtitkár ugyanakkor arra hívta figyelmet, hogy a jelenleg is meglévő köztemetés megmarad, emellett lesz egy ténylegesen ingyenes alternatíva, a szociális temetés, amiben ő maga semmilyen morálisan vagy emberileg sérelmezhető dolgot nem lát.

Wittner Mária fideszes képviselő a Hajdú-Bét csődbevitelének ügyéről beszélve azt hangsúlyozta, hogy Bajnai Gordon, mint a Wallis volt vezetője igenis felelősséggel tartozik a károkért. A képviselő arra kérte a kormányt, hogy kárpótolja a nehéz helyzetbe került családokat.

Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a rendszerváltás utáni időszak egyik legnagyobb felháborodást kiváltó csalásának nevezte az ügyet, és kifogásolta, hogy Bajnai Gordon nem kért bocsánatot ezzel kapcsolatban. Jelezte, hogy a kormány április végén döntött a károsultak megsegítéséről.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!