Nyílt levél Lattmann Tamásnak

Politikusként a népszavazási kezdeményezése torkollott érdektelenségbe, míg nemzetközi jogászként Semjén Zsolt aláírásával kapcsolatban kifejtett véleményét tette megfelelő helyére a Központi Nyomozó Főügyészség 2017. május 15-i határozatával. Vagyis úgy politikai akciói, mind haszonszerzési kísérletei eddig sorra mind megbuktak! Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettesének Lattmann Tamásnak írt nyilt levelét teljes terjedelmében közöljük.


Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese


Tisztelt Lattmann Úr!

Politikusként a népszavazási kezdeményezése torkollott érdektelenségbe, míg nemzetközi jogászként Semjén Zsolt aláírásával kapcsolatban kifejtett véleményét tette megfelelő helyére a Központi Nyomozó Főügyészség 2017. május 15-i határozatával.

Vagyis úgy politikai akciói, mind haszonszerzési kísérletei eddig sorra mind megbuktak!

Kíváncsian várjuk baloldali miniszterelnök-jelölti kampányát Botka Lászlóval szemben…

De tudja, volt Önöknek egy Svájcból a bolsevik birodalomba visszatelepült emberük, akinek utóbb még mauzóleumot is építettek. Nos, ő az írások szerint azt mondta, hogy „ami nem megy, azt ne erőltessük”!

Ha Ön tényleg baloldalinak tartja magát, akkor tartsa meg Lenin tanácsát!


Budapest, 2017. május 25.


Üdvözlettel:

Vejkey Imre
KDNP Frakcióvezető-helyettes