A Nemzetközi és a Német Tengerészmisszió hétköznapjai

A Costa Concordia olasz luxushajó nemrég történt tragikus balesetében halálukat lelt turisták mellett 11 honfitársunk  is megszenvedte a tengerhajózás veszélyeit. A parton segítettek a tengerészeti lelkészek és diakónusok is. A megszeppent turistáknak, de a profi tengerészeknek is  nagy szükségük van olykor a lelki támaszra.  Ezt nyújtja a Nemzetközi Keresztyén Tengerészeti Társaság, melynek erős német ága 1898 óta működik. Érdekes és sokrétű szolgálatukat több, mint 700 főállású, illetve önkéntes munkatárs látja el a világ sok kikötőjében. Forrás: evangelisch.de; seemannsmission.de; ekd.de.

 

A nemzetközi és ökumenikus szervezet lelkészei a világ nagy kikötőiben

 

A Nemzetközi Keresztyén Tengerészeti Társaság (ICMA) 28 különféle keresztyén egyházi szervezet csúcsszerve. Azokat a lelkészeket, diakónusokat tömöríti, akik kereskedelmi, halász-, és utasszállító hajókon alkalmazott tengerészekért dolgoznak. Jelenleg a világon 526 kihelyezett irodájuk van, és 927 tengerészeti lelkész végzi munkáját 126 ország kikötőjében. A német és más nemzeti ághoz képest fiatal szervezet 1969-ben alakult meg. Az ICMA a tengerészeknek nem csak a lelki gondozásával foglalkozik, hanem családjukkal is, szociális helyzetükkel és anyagi támogatást is ad alkalmanként a rászoruló „tengeri medvéknek”. Nagyon fontosnak tartják a tengerészek emberi méltóságának, személyiségük értékeinek, hitüknek a megőrzését, védelmét. A nemzetközi vezetőségbe amerikai, brit, dán, német, vatikáni, holland lelkészek és tengerészeti szakemberek tartoznak. A keresztyén  világszervezet évente tartja közgyűlését a világ különböző részén.

 

A misszió gyökere a szociális érzékenység

 

Nem véletlen, hogy a német tengerészeti misszió gondolata akkor vetődött föl, amikor a fantasztikus szociális érzékkel megáldott fiatal lelkész, Johann Hinrich Wichern az 1848-ban tartott Kirchentagon, egyházi napon Wittenbergben izzó beszédet mondott az egyház szociális feladatáról. Nem csak a tengerek vándoraiért, hanem mindenfajta szociális szükséghelyzetben vergődő emberért felemelte szavát, követelve, hogy az egyház tegyen hatékonyabb lépéseket érettük. Wichern hatására jött létre a belmisszió. Az Angliába kivándorolt, majd visszatért tengerészek is sürgették saját missziójuk létrehozását. Így az egyházi akarat és a tengerészkövetelés szerencsésen esett egybe. Már 1854-ben létrehozták Brémában az első egyházi tengerészotthont. Az evangélikus egyház igyekezett segíteni abban, hogy a tengerészek kizsákmányolását is enyhítsék. Ezért került sor a Német Tengerészeti Misszió megalakítására 1891. június 15-én Hamburgban és Kielben. Az 1920-as években létrehozták valparaísói, new yorki és rotterdami, majd az ’50-es években szerte a nagyvilág kikötőiben telephelyeiket  (Isztambul, Alexandria, Dublin, Kapstadt, Pireusz…).

 

Port chaplainek és diakónusok  a tengerészek emberi méltóságáért

 

Idővel a lelkigondozói, istentiszteleti tevékenység mellé a szociális feladatok is oda társultak. A lelkészek a világ különböző kikötőiben berendezett irodákban olcsó telefonkártyát juttattak a százaz földre lépőknek, pénzt kölcsönöztek nekik, szállást nyújtottak, szórakozáshoz billiárdasztalokat állítottak be, később e-mail lehetőséget teremtettek, sőt kis könyvtárakat is berendeztek. Az irodákat az ún. port chaplainek, a kikötői lelkészek vezetik, diakónus munkatársak dolgoznak velük. A lelkészek és a diakónusok, mintegy hétszázan négy évente Németországban találkoznak, hogy tapasztalataikat kicseréljék, s az újabb feladatokat meghatározzák. A tengerészek személyiségének, tartásának a védelme, támogatása az egyik legfontosabb lelkigondozói feladat. Ezért a szervezet jelszava: „Őrizzétek a tengerészek emberi méltóságát!”. A legkisebb missziós hely, ahol port chaplain végez szolgálatot, a finn Pori kikötője. Télen mínusz 30-40 fokban dolgoznak a dokkmunkások, s szinte óránként törik a jeget a hajók körül, hogy be ne fagyjanak, s ne kelljen hetekig vesztegelniük. A misszió így a szaunával teszi a legjobbat értük. De van ökumenikus imatermük is, ahol a Biblia mellett megtalálható a Korán, valamint Buddha és Shiva szobra is, tekintettel a tengerek és a tengerészek sokféleségére.

 

Tengeri medvék szárazon – olykor mint a gyerekek

 

 Jörn Hille kikötői lelkigondozó diakónus Hamburg hatalmas kikötőjének déli részében. Jó három éve járja a konténerektől és hajóktól zsúfolt területet, s keresi a tengerészekkel a kapcsolatot. Sárga biztonsági felöltőjén és fehér biztonsági fejvédőjén hátul ez áll: „Chaplain” – lelkész. Irodájában a könyvszekrényen DVD-k, videokazetták a könyvek mellett. Meg egy hatalmas kötegelt csomag, benne rengeteg kötött gyapjúsapka. Minek? Elmondja, hogy évente mintegy 3 000 darabot osztanak szét a tengerészek között, hiszen sokan forró vagy éppen meleg nyári övezetből hajóznak be a fagyos hamburgi vagy más dokkokba, és igen sokan nincsenek téli holmival felszerelkezve. Ilyenkor nagyon jól jön nekik a nyakig húzható gyapjúsapka, amit még a tengeren is szívesen viselnek. A kikötőben nincs semmiféle konkurencia a katolikus Stella Maris Tengerészeti Szolgálat munkatársai és a protestánsok között. Mindannyian a tenger vándoraiért vannak ott, s épp elég tennivalójuk akad. „Tengerészotthonunkban él olyan öreg medve, aki már 25 éve szárazon tölti napjait. Vele is törődni kell, egyedül van, rokonok, hozzátartozók nélkül. Úgy vár minket közel 80 évesen naponta, mint gyermek a szüleit” – mondja a diakónus. S hozzáteszi jelmondatukra utalva:  „Mert a legfontosabb: megőrizni bennük és közöttük az emberi méltóságot”.

 

Írta: Dr. Békefy Lajos

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!