Áder: sikerült elkerülni a legrosszabbat a párizsi klímacsúcson

Forrás: MTI

Párizs legnagyobb erénye, hogy sikerült letérni a klímaváltozás okozta katasztrófák felé vezető útról, de ez még nem a globális felmelegedés megállítása Áder János köztársasági elnök szerint, aki hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján értékelte az ENSZ 21. klímakonferenciáján Párizsban aláírt megállapodást. Áder János kiemelte: az elfogadott megállapodás nagy eredménye, hogy azt ötévente felülvizsgálják. Nagy vitát váltott ki, és az utolsó pillanatban fogadták el, hogy 2020-tól évente 100 milliárd dolláros keretösszeget kell fordítani a fejlődő országok felzárkózásának, alkalmazkodásának biztosítására.

A köztársasági elnök a következő öt év feladatai közé sorolta a tudományos kutatások felgyorsítását. Ezeknek három fő célt kell szolgálniuk: hogyan lehet az eddiginél is jobban csökkenteni az üvegház hatású gázok kibocsátását, hogyan lehet megoldani az energiatárolás problémáját, és hogyan lehet a nap-, szélenergiát még hatékonyabban kihasználni. Áder János fontos időszaknak nevezte a következő öt évet, amiben lesz munka bőven, és Magyarország több szempontból is fontos szereplője lehet ennek az időszaknak. Egyrészt az itt felhalmozott szellemi tőkéből a világ más részén is profitálni lehet, másrészt Magyarország és a Kárpát-medence más európai régióknál sokkal jobban érintett, a megállapodás végrehajtása az országnak sokkal fontosabb. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy itt a klímaváltozás hatásai sokkal előbb, és intenzívebben érződnek más európai országokhoz képest.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!