Állami kézbe veszik a közoktatási intézményeket [videó]

kdnp.hu – MTI, kormany.hu

Belső lapos

Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke, Sipos Imre, az Oktatásért Felelős Államtitkárság helyettes államtitkára és Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottságának elnöke (KEB) a köznevelési kerekasztal nyolcadik alkalommal tartott ülését követő sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának Tükörtermében, Budapesten 2016. május 17-én. (MTI Fotó: Marjai János)

Az állam lesz a közoktatási intézmények működtetője és fenntartója az Országgyűlésnek kedden benyújtandó törvényjavaslat értelmében. Sipos Imre a köznevelési kerekasztal keddi budapesti ülése után közölte: egyértelmű felelősségi viszonyokat kell biztosítani, ezt szolgálják a változtatások.

A köznevelési helyettes államtitkár hangsúlyozta: ahogy korábban, most is konszenzus volt a kerekasztal ülésén arról, hogy a vegyes fenntartás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.
 



Pölöskei Gáborné, az állami intézményfenntartó vezetője kérdésre elmondta, hogy jelenleg az önkormányzatok működtetik az intézmények 55 százalékát, és az állam a működtető közel 45 százalékuknál. Előbbi 2851, utóbbi 2303 intézményt jelent, ugyanakkor a nagyobb létszámú iskolák az önkormányzatoknál vannak.

A várható változásokat részletezve közölte: az új intézményfenntartó három szinte oszlik a jövőben: lesz egy központ – nevének a Klebelsberg Központot javasolják –, lesz 56 tankerületi központ, és harmadik szintként az intézmények.

Kikerült a megyei szint, amely eddig lassíthatta a döntéshozatalt, illetve zavart okozhatott; az irányítás egycsatornássá válik.

A tankerületi központok július 1-jétől alakulhatnak meg – jelezte.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!