Élénk az érdeklődés a diaszpóra magyarságát segítő programok iránt

kdnp.hu – MTI

Jelentős az érdeklődés a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor program és szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor program iránt – derül ki a nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott összegzéséből.

A jelentkezések lezárulta után idén a Kőrösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor programokra összesen 692-en jelentkeztek, amelyből 92-en kizárólag a Petőfi Sándor programot, 202-en pedig mindkettőt megjelölték. A jelentkezők nagy része a Kőrösi Csoma Sándor programot preferálta.

A pályázók közül 80-an voltak már részese valamelyik programnak az elmúlt három évben, közülük 67-en jelenleg is kinti célországban tartózkodnak a programok valamelyikével.

A pályázó 692 főből 126 jelentkezőt nem hívott be az államtitkárság személyes interjúra, ezek közül 16 pályázó anyaga érvénytelen volt, a többieket pályázati anyaguk alapján nem tartott alkalmasnak a programokra.

2016. március 16. és április 5. között összesen 566-an voltak szóbeli meghallgatáson, 56-an pedig Skype-interjúra kaptak lehetőséget.

Kitértek arra is, hogy a jelentkezők közül 80 külhoni magyar.

A Kőrösi Csoma Sándor program nyertes pályázóit 2016. április 16-ig hirdetik ki, a Petőfi Sándor programról pedig legkésőbb április 22-ig értesítik a jelentkezőket.

Emlékeztettek arra is, hogy 2015-ben a Kőrösi Csoma Sándor programra 371 pályázat érkezett. A programban százan vettek részt.

2015-ben 168-an jelentkeztek a Petőfi Sándor programra, akik közül 50-et küldtek ki a helyszínekre. Tízen a Vajdaságba, nyolcan Felvidékre, négyen Kárpátaljára, négyen Ausztriába, 1-1 ösztöndíjas Lengyelországba utazott, 23-an pedig Erdélybe.

2016-ban módosult az ösztöndíjasok elosztásának száma. Vajdaságba tíz, Felvidékre kilenc, Kárpátaljára öt, Csehországba és Lengyelországba 1-1 embert küldenek, míg Erdélybe 25-en utaznak.

Az államtitkárság jelezte, hogy a kinti magyar szervezetek kéréseinek eleget téve választják ki az ösztöndíjasokat, akik rendkívül sokrétű feladatokat láttak és látnak el: magyar nyelvet oktattak, táncházat, nyári táborokat szerveztek, honlapot, újságot, kiadványt szerkesztettek, életút-interjúkat készítettek, ünnepségek, megemlékezések szervezésében vettek részt.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!