Érik Magyarország felminősítése

Forrás: MTI

A mostani világgazdasági bizonytalanságok közepette a kormánynak az ország cselekvőképességét fenntartó gazdaságpolitikát kell folytatnia – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Budapesti Corvinus Egyetemen kedden megtartott kerekasztal-beszélgetésen.

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: ebből a szempontból is fontos, hogyan alakul az államadósság szintje. A tavalyi kedvező makrogazdasági folyamatoknak is köszönhető, hogy az előzetes számítások alapján a magyar államadósság a GDP-hez mérten 75,8 százalékot ért el 2015 végén.

Varga Mihály szerint egyre inkább érik az ország felminősítése, idén a nagy nemzetközi hitelminősítőknek meg kell hozniuk ezt a döntést, amiatt is, mert a piac már elismerte, értékeli a magyar gazdaság makrogazdasági teljesítményét, mutatóit.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!