Évek óta nő az örökbefogadott gyermekek száma

Az utóbbi években folyamatosan nő az örökbefogadott gyermekek száma – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek.

kdnp.hu – MTI

Az államtitkár közlése szerint az örökbefogadások tekintetében 2013 volt a „mélypont", akkor ugyanis 726 gyermeket fogadtak örökbe, ehhez képest 2015-ben már 829-et. A várakozások szerint 2016-ban ez a szám tovább nőtt – tette hozzá.

A kormány célja, hogy a gyermekek minél korábban az örökbefogadó családokhoz kerüljenek, ennek érdekében alakították át a gyermekvédelmi rendszert a területhez tartozó jogszabályokkal együtt.

„A célunk tehát az, hogy ne nagy, személytelen gyerekotthonokban nőjenek fel ezek a gyerekek, hanem – lehetőség szerint – családban" – tette hozzá Novák Katalin.

A tapasztalatok azt mutatják, azzal, hogy lerövidítették a várakozási időt, enyhítették az adminisztratív akadályokat, bevezették az örökbefogadói gyest és a területen dolgozó munkavállalókat beemelték a pedagógus életpályába, sikerült elérni, hogy az örökbefogadások zökkenőmentesebbek legyenek – mutatott rá.

A fentiek hatására a gyerekek gyorsabban kerülhetnek az örökbefogadó szülőkhöz – hangsúlyozta az államtitkár.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!